Hét zakó jelzi Kásásék sikerét?

válogatott
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 10. 09:15
A gyenge főpróbát kiváló előadás szokta követni. Alighanem ezzel vigasztalhatja magát a magyar vízilabda-válogatott, amely az elmúlt három olimpia előtti felkészülési tornákon sem remekelt.
j

Nem a legjobb előjelekkel várja az olimpiai rajtot a magyar férfi vízilabda-válogatott. Idén nem igazán megy Kásás Tamáséknak, legalábbis a felkészülési mérkőzéseken bele-beleszaladtak néhány nem várt pofonba. Szerbia és Montenegró szétválása óta újabb komoly ellenféllel kell szembenézniük, nem is beszélve a horvátok feltámadásáról. Az elmúlt három olimpia előtti mérkőzéseket tanulmányozva kiderül, hogy még sohasem volt ennyi vereségünk. A vlv.hu összesítése megmutatja, hogy Sydney és Athén előtt négyszer, illetve háromszor kapott ki a magyar válogatott hivatalos mérkőzésen, Peking előtt pedig csak kétszer – sajnos, éppen az Európa-bajnokságon.

Idén azonban már ötször is borsot törtek az orrunk alá. Az amerikaiak elleni két vereséget meg lehet magyarázni az átállás nehézségeivel, s azzal, hogy ők már fél éve együtt készülnek a játékokra, míg a mieink azzal a két meccsel kezdték meg a munkát. De Montenegrót és Horvátországot idén eddig nem nagyon tudtuk legyűrni. Persze kár temetni a csapatot a gyenge próbajáték miatt, ettől még fényesen sikerülhet a londoni előadás. Csak az a baj, hogy egy csoportba kerültünk Szerbiával és Montenegróval…

 

Sydney előtt

2000. július 23., Unicum-kupa: Magyarország–Spanyolország 5-8

2000. augusztus 6., Logrono Spanyolország–Magyarország 9-6

2000. augusztus 9., barátságos mérkőzés: Magyarország–Egyesült Államok 8-9

2000. augusztus 12., Kassa: Horvátország–Magyarország 9-8

Athén előtt

2004. június 23., Világliga-selejtező: Magyarország–Ausztrália 10-14

2004. június 29., Belgrád, Vl-selejtező: Szerbia-Montenegró–Magyarország 11-8

2004. július 5., Newport Beach, Vl-selejtező: Egyesült Államok–Magyarország 11-9

Peking előtt

2008. július 7., Malaga, Eb-csoportmeccs: Magyarország–Montenegró 9-10

2008. július 11., Malaga, Eb-elődöntő: Magyarország–Szerbia 7-8

London előtt

2012. január 11., Varasd, barátságos meccs: Horvátország–Magyarország 12-10

2012. január 27. Eindhoven Eb-elődöntő: Montenegró–Magyarország 14-13

2012. május 28–31.

Newport Beach, barátságos meccs: Egyesült Államok–Magyarország 12-9 Egyesült Államok–Magyarország 9-5

2012. július 1., Cosenza, Nyolc Nemzet Tornája: Montenegró-Magyarország 10-8

2012, július 5–8., Dublin Cup: Montenegró–Magyarország 10-9 Horvátország–Magyarország 8-11

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.