Blanka is a pórul járt sztárok közé tartozik

David Beckham
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 21. 21:15
Ki ilyen, ki olyan ok miatt hagyja ki a londoni sportfesztivált, és a szurkolók nagy bánatára bizony olyanok is távol maradnak, akiket mindannyian látni szerettünk volna.
Szabó Sándor

 

Bácskai Balázst nem az oltás ütötte ki

Hurráoptimista honi bokszbarátok szerint a végső sikerre is esélyes volt Bacskai Balázs, csakhogy a 69 kilós Vasas-bokszoló az utolsó akadályon elbukott. Az Eb-aranyérmesnek a Trabzonban rendezett kvalifikáló viadal negyeddöntőjében a török Abdulkadir Koroglu húzta ki a zsebéből a londoni repülőjegyet. Hírlett, hogy Bendzsit – ahogy szakmai körökben becézik – a viadalt megelőzően a fertőző agyhártyagyulladás- járványra kapott oltás gyengítette le. Ezt utóbb Bacskai – igen sportszerűen – maga cáfolta.  

Rafael Nadalt legyőzte a térdsérülés

Alig egy héttel az ötkarikás rajt előtt derült ki, hogy a teniszsztár Rafael Nadal is lemarad a játékokról. A 26 éves címvédő élete legszomorúbb pillanatának nevezte, amikor orvosai közölték vele: térdsérülésemiatt semmiképpen sem indulhat. A tizenegyszeres Grand Slam-győztes Nadallal ráadásul nemcsak aranyesélyesként számoltak a spanyolok, hanem ő vitte volna a nemzeti zászlót a megnyitón. Ezek után viszont legfeljebb nézőként lehet jelen Londonban. 

Blanka Vlasic kínját az Achilles-ín okozza

Bár azt ígérte, hogy a 2008- ban Pekingben szerzett ezüstérmét idén aranyra cseréli, végül csak tévén szemlélheti a női magasugrók küzdelmét az egyik favorit, Blanka Vlasic. A horvát hölgy Achillesét januárban műtötték, majd a sebe bakteriális fertőzés miatt begyulladt. Már edzésben van, ám a 208 centis ugrással minden idők második legjobb eredményét magáénak valló Vlasic be- jelentette: „az indultak még mezőnyét” nem kívánja gyarapítani. Ez a második pechje, ugyanis a 2004-es athéni játékok előtt a pajzsmirigyével betegedet t le.

Amanda Beard fityiszt mutat a balsorsnak

A korábban depresszióval küszködő, egykor az alkoholt sem megvető Amanda Beard fő számában, a 200 méteres mellúszásban mindössze ötödik lett az amerikai női úszóválogatón, így Londonban egyáltalán nem ugorhat vízbe. Az öt esztendeje a Playboy címoldalán meztelenkedő harmincéves Amanda eddigi négy olimpiáján hét érmet – közte két aranyat – szerzett, és könnyen kezeli balsorsát. Most azt tervezi, a kisfiát, Blaise-t tanítgatja úszni, a modellszakmából pénzt vesz ki, s majd ott lesz a 2016-os olimpián.

Haile Gebrselassie túl van a csúcson

A 10 ezer méteren 1996-ban és 2000-ben is aranyérmes Haile Gebrselassie két óriási pofont kapott. Előbb a maratonfutás kiküldetési szintjéről maradt le, majd a 10 ezer méteres távon is csődöt mondott, mindössze hetedik lett a válogatón. A 39 éves, asztmával küszködő etióp futógép belátja, hogy a szervezete kissé elhasználódott. Ebben az is közrejátszhatott, hogy gyermekkorában tíz kilométert futott reggelente a sulijába, majd onnan ugyanannyit haza. Tette mindezt éveken keresztül.

David Beckhamet Pearce pöckölte ki

Sir Sebastian Coe, a szervezőbizottság elnöke szerint is elbaltázta Stuart Pearce, a brit olimpiai futballválogatott szövetségi edzője, amikor kihagyta tizennyolcas keretéből David Beckhamet. S ebben igaza van, hiszen a Los Angeles Galaxy 37 éves, vérig sértett középpályása lobbizott a legtöbbet azért, hogy Nagy-Britannia egyáltalán rendező lehessen. Pearce szakmai okokkal magyarázta elhatározását, mire Gary Lineker egykori angol válogatott focista ezt vágta a képébe: – Mellébeszélsz, szégyenszemre bunkerfutballt tervezel, amibe David valóban nem illik bele – mondta a BBC kommentátora, Lineker. 

 

EGYSZER VOLT 1984 

Az 1972-es téli olimpián, egyetlen tizedpont előnnyel a lengyel Wojciech Fortuna nyerte a nagysáncversenyt. Segítette őt az istenasszonya. Nos, hasonló történt a Los Angeles-i férfi tornaversenyeken, ahol az egyéni összetettben óriási harc volt az első helyért, s bizony Gusiken Kodzsinak kellett hozzá jó adag mázli, hogy győzni tudjon. Legnagyobb ellenfelei sokat hibáztak, az amerikai Peter Vidmarnak meg nem tudtak annyit csalni, hogy a bronznál többre vigye. Ja, Gusiken magyarul annyit tesz: szerencsés.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.