Alonso megugrott a riválisoktól

F1
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 22. 23:15
Fernando Alonso idei harmadik győzelmét könyvelhette el Hockenheimben, miközben a német közönség kedvence, a vb-címvédő Sebastian Vettel merész manővere miatt elesett a második helytôl.
csb

Már a futam előtt óriási volt az izgalom a bokszutcában, ugyanis a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) technikai delegátusa vizsgálódni kezdett a Red Bull-istállónál, amely a hírek szerint szabálytalan motorvezérlést alkalmazott a kvalifikáción.

Ám hiába dörzsölték a riválisok a tenyerüket, végül semmi sem lett abból, hogy a csapat két pilótájának, Sebastian Vettelnek és Mark Webbernek törlik az időmérő edzésen elért eredményét, és a mezőny végére száműzik őket, a vb-címvédő és csapattársa megtarthatta második, illetve nyolcadik rajtkockáját.

Az a furcsaság állt ugyanis elő, hogy az érintett szabály nem elég egyértelmű, így a Red Bull talált egy kiskaput, amivel valójában nem rúgta fel a leírtakat. Más kérdés, hogy a mezőny még a Magyar Nagydíj előtt pontosítani szeretné a passzust, hogy a jövőben ilyesmi még csak véletlenül se fordulhasson elő.

A futam viszont a Red Bull helyett már a Ferrariról szólt, hiszen a kétszeres világbajnok spanyol versenyző, Fernando Alonso rajt-cél győzelmet aratott a 67 körös hockenheimi nagydíjon. A spanyol ezzel tovább növelte előnyét a vb-pontversenyben is.

– A győzelmemhez a kulcs a rajtelsőség megszerzése volt. A versenyen talán nem én voltam a leggyorsabb, mégis sikerült megtartani az első helyet. Nagyon élveztem a futamot – lelkendezett Alonso.

Vettel azért tett róla, hogy ne csak a futam előtt, hanem utána is a Red Bull-lal foglalkozzanak a stewardok, az utolsó körben ugyanis úgy kaparintotta meg a második helyet a McLaren klasszisától, Jenson Buttontól, hogy előzés közben elhagyta autójával a pályát.

Miután a brit panaszt emelt a rádióján, azonnal vizsgálatot indított a versenyigazgató Charlie Whiting, így a dobogóra álláskor még korántsem volt biztos, hogy ez marad a végső sorrend. Nem is maradt, a német utólag 20 másodperces büntetést kapott, így csupán ötödikként zárt. Pedig csöppet sem tartotta magát szabályszegőnek, ám úgy látszik, hiába magyarázkodott.

– Csak arra koncentráltam, hogy elkerüljem az ütközést – mondta Vettel. – Próbáltam helyet hagyni Jensonnak, de mivel mindketten küzdöttünk a gumikkal, csak így sikerült ezt megoldani.

A nagydíj legnagyobb vesztese azonban Lewis Hamilton volt. Hiába kapott erőre ugyanis az új fejlesztésektől a McLaren-autó, a brit pilóta már a harmadik körben bal hátsó defektet kapott, s végül a megsérült futómű miatt fel is kellett adnia a versenyt, így már csak ötödik a pontversenyben.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.