20 meleg sportoló indul Londonban

melegek
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 26. 19:15
Az olimpián 12 602 sportoló vesz részt, közülük húsz vállalja nyíltan, hogy a saját neméhez vonzódik. Valószínűleg többen is vannak, de még mindig sokan ódzkodnak attól, hogy másságukról beszéljenek.
Bors

Simeone Augustus 

Az amerikai kosárlabdázó idén májusban jegyezte el LaTaya Varnert, a 28 éves amerikai kosárlabdázónő azonban messze áll álmai megvalósulásától, ugyanis nemrégiben egy műtét során el kellett távolítani a méhét, ő viszont mindenképpen szeretne gyermeket. Most azonban nem ez a legfőbb gondja: az USA csapatával meg akarja védeni az olimpiai bajnoki címet.  

Matthew Mitcham  

A 24 éves ausztrál műugró 2008 májusában beszélt először a közvélemény előtt homoszexualitásáról, ami jó hatással volt rá, hiszen pár hónappal később 10 méteren olimpiát nyert.

– Igen, én vagyok az a meleg, 2008-as olimpiai bajnok, skacok! – írta Twitter-oldalán sikere után, és azóta is a melegjogok szószólója. 

Lisa Raymond 

A 39 éves amerikai teniszezőnő karrierje során hat páros és öt vegyes páros Grand Slam-tornát nyert, évekig együtt élt korábbi páros partnerével, Rennae Stubbsszal. A románcnak vége, és most már a teniszpályán is mással, Liezel Huberrel éri el sikereit. Sportágának köszönhetően ő az egyik legismertebb leszbikus sportoló, de nem érez késztetést arra, hogy a meleg jogok élharcosává váljon.   

Megan Rapinoe 

Eredményeit tekintve, Megan talán nem tartozik a kiemelkedő meleg sportolók közé, mert ugyan remek focista, de nagyobb címet még nem nyert, ám abból a szempontból mindenképpen érdekes, hogy ő csupán pár napja, július 12-én „coming outolt”.

– Sokan sejtették, hogy leszbikus vagyok, éppen ezért jó volt végre nyíltan vállalni a másságomat – mondta az amerikai labdarúgó. – Fontos, hogy az ember büszke legyen magára és arra, amit csinál. Pozitív benyomást akarok kelteni az emberekben, és segíteni akarom azokat, akik még a coming out előtt állnak, mert nem könnyű megtenni a lépést.   

 

Ők is vállalják másságukat

Edward Gal (holland díjugrató, 42 éves): háromszoros világbajnok

Judith Arndt (német kerékpáros, 35): háromszoros világbajnok

Imke Duplitzer (német vívó, 37): Európa-bajnok párbajtőröző

Marilyn Agliotti (holland gyeplabdázó, 33): olimpiai és Európa-bajnok

Carl Hester (brit díjlovagló, 45): Eb-győztes

Carlien Dirkse van den Heuvel (holland gyeplabdázó, 25)

Mayssa Pessoa (brazil kézilabdázó, 27): Párizsban légióskodó kapus

Rikke Skov (dán kézilabdázó, 32): a 2004-es olimpiai aranyérmes csapat tagja

Maartje Paumen (holland gyeplabdázó, 27): olimpiai, világ- és Európa-bajnok

Natalie Cook (ausztrál strandröplabdázó, 37): olimpiai bajnok, felesége, SarahMaxwell is strandröplabdázó

Alexandra Lacrabère (francia kézilabdázó, 25): vb második

Jessica Landström (svéd focista, 28): párja, Sara biztatta „coming outját”, civilben mérnök

Hedvig Lindahl (svéd focista, 29): vb-második kapus

Lisa Dahlkvist (svéd focista, 25): apja is profi labdarúgó volt

Carole Péon (francia triatlonos, 33): civilben testnevelő tanár

Jessica Harrison (francia triatlonos, 35): britből lett francia, Carole Péon élettársa

 

Bátrak a fociedzők is

Pia Sundhage, az amerikai női focicsapat szövetségi kapitánya ugyancsak leszbikus, ahogy Hope Powell, a brit női focisták szakvezetője is. A paralimpiai részvevők közül Lee Pearson, brit díjlovagló és Claire Harvey, a brit röplabdacsapat tagja is a saját neméhez vonzódik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.