Neves sportolóval is lehet majd találkozni, az amerikai profi kosaras, a korábban a WNBA-ben játszó, többszörös All Star-válogatott Sue Wicks is fővárosunkba látogat.
A szervezőknek hangsúlyozottan nem a provokáció a céljuk, ellenkezőleg, meg akarják mutatni, hogy a sport területén sem számít a szexuális orientáció.
A rendezvény önerőből – nevezési díjak, pályázatok, szponzori felajánlások – valósul meg, ugyanis semmilyen állami támogatásban sem részesült.
Természetesen a biztonságra kiemelten figyelnek a szervezők, a rendőrséggel együttműködve folyamatosan próbálják kiszűrni a zavarkeltő céllal érkezőket.
Emiatt a helyszíneket sem hozzák nyilvánosságra, csupán a központot, az Ajtósi Dürer sori Dürlint, itt kell minden látogatónak regisztrálnia.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.