A torna egyik kiemelkedő csemegéjét ígéri a horvát–spanyol ütközet. A délszlávok már eddig is megmutatták, képesek oroszlánként küzdeni, és ha tovább akarnak jutni, akkor a szívüket, lelküket ezúttal is ki kell vinniük a pályára, mert a világbajnok nagyobb játékerőt képvisel náluk.
– Életünk legjobb formáját kell nyújtanunk – adta ki a parancsot Slaven Bilic, a horvátok szövetségi kapitánya. – Kilencven percen át koncentrálnunk kell, és minden apró adódó lehetőséget ki kell használnunk.
Ivan Rakitic horvát középpályás szerint az olaszok az első körben megmutatták, hogyan kell a középpályán hibára kényszeríteni a spanyolokat. – Agresszívnek kell lennünk, hiszen ők is emberek, hibáznak. Az íreknek is volt egy-két gólhelyzetük, nekünk szintén lesz, de azokkal könyörtelenül élnünk kell – magyarázta a Sevilla futballistája. – A labda biztosan többet lesz náluk, de mi is tiki-taki futballt próbálunk majd játszani, a horvát fajtát.
Természetesen a mérkőzéssel kapcsolatban megkerülhetetlen, hogy 2-2-es döntetlennel mindkét csapat továbbjut az olaszok kárára, akik a 2004-es Eb-n egyszer már ráfaragtak, akkor a svéd–dán ilyen eredménnyel zárult, és búcsúzniuk kellett a tornától. Hogy ez még egyszer ne fordulhasson elő, az itáliai sajtó napok óta nyomást gyakorol a spanyolokra és a horvátokra. – Sportemberek vagyunk, eszünkben sincs számolgatni, csakis győzelemre játszunk –hárította el a spekulációkat a spanyol kapitány, Vicente del Bosque.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.