Katalin hősökké teheti Dombiékat

Rozsnyói Katalin
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 06. 11:15
Fábiánné Rozsnyói Katalin neve a kajaksportban fogalom. Sikeres kolléganője is akad: ő a Dombi, Kökény párossal tör olimpiai éremre.
(turcsik)

Érdemtelenül keveset hallottunk idáig Szilárdi Katalinról, az Építők Margitszigeti DKC kajakedzőjéről, pedig a pszichológus szakvizsgával is rendelkező hölgy hosszú évek óta dolgozik sikeresen.

Az ismertebb versenyzők közül tpéldául Kucsera Gábor pályafutását egyengette, most pedig a Dombi Rudolf, Kökény Roland párosból kovácsolt olimpiai éremesélyest K-2 1000 méteren. A duó vezérevezőse, Dombi szerint egyértelműen az edzőnőnek köszönhetik, hogy itt tartanak.

– Katalin nem szeret a középpontban lenni, szerepelni, de ettől még ő a legjobb magyar edző – méltatta a trénert a kajakos. – Pillanatnyilag a mi párosunk a legfontosabb a számára, ezért sok időt, energiát szentel ránk, ami hatalmas erőt ad. A pszichológusi végzettségének köszönhetően minden rezdülésünket ismeri, tudja, hogy mikor van szükségünk egy kis pihenésre, illetve mikor tud minket meghajtani. Tíz éve dolgozom már vele, nagyrészt az ő útmutatásának köszönhetem, hogy részt vehetek az olimpián.

Katalin nem a saját, hanem a kajakosainak az érdemeit emelte ki. – Mentálisan hihetetlenül erősek a srácok, a sportág iránti elkötelezettségük példaértékű – magyarázta az edző. – A kiváló eredményeiket az önuralmuknak köszönhetik, nem hagyják, hogy az érzelmeik elragadják őket, hanem az előre eltervezett, a céljukhoz vezető stratégiához ragaszkodnak. Erős mezőnyben versenyeznek majd, de az aranyérem megszerzésének lehetősége is bennük van. 

Evelynnel Londonban

Dombi Rudolf lassan két éve jár Verrasztó Evelyn Európa-bajnok úszóval. A fiú örül, hogy barátnőjéhez hasonlóan neki is sikerült kiharcolni az olimpiai szereplést.

– A hiúságomnak jól esett, hogy én is ott lehetek az ötkarikás játékokon – Sajnos az úszószámok már lemennek, mire mi kimegyünk, de Evelyn úgy tervezi, hogy kint marad velem, és a helyszínen bíztat majd. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.