Johnson bárban magyarázta az angol bizonyítványt

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 26. 23:15
Glen Johnson alighogy hazatért az Európa-bajnokságról, szinte az első útja egy londoni bárba vezetett. A szórakozóhely tulajdonosai hívták meg a játékost, hogy magyarázza meg az angol válogatott elégtelen Eb-bizonyítványát.
Bors

 

Nem sokáig búslakodott az olaszok elleni vereség után Glen Johnson. A jobbhátvéd alighogy hazaérkezett a közös lengyel-ukrán rendezésű Eb-ről, máris a népszerű, londoni Mahiki klubban múlatta az időt. Mentségére szóljon, hogy a bár tulajdonosai hívták meg a rendkívüli estére, ahol – természetesen – arra keresték a magyarázatot a vendégek, hogyan látta a Liverpool játékosa az olaszok elleni mérkőzést.

Nos, Johnson kénytelen volt elismerni, hogy az Andrea Pirlo által vezetett csapat sokkal jobb volt, és már az is csoda, hogy csak a büntetőpárbajban maradtak alul.

– Túl sok teret engedtünk át az olaszoknak, akik jóval többet birtokolták a labdát – osztotta meg gondolatait a hajnali órákban a bár közönségével Johnson. – S ha végre megszereztük, túl könnyen el is adtuk, nem csoda, hogy a második félidőre kimerült a csapat.

A hátvéd szerint azonban sokkal több pozitív tapasztalatot szereztek a tornán. Már az is elismerésre méltó, hogy Anglia továbblépett a csoportból, és egyre jobb az összhang a válogatottban szereplő játékosok között.

– A csapatban mindenki bizakodó a világbajnoki selejtezőkkel kapcsolatban – fejezte be a hajnali Eb-elemzést a bárban Glen Johnson.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.