Elkerekedett az újságíró szeme Serena kijelentése hallatán

meleg
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 01. 23:15
Serena Williams – akárcsak nővére, Venus – kiesett a Roland Garros első fordulójában. Ennél nagyobb szenzációt csak a L’Equipe-nek adott interjúja jelentett.
Bors

 

– Nem kétséges, ha férfi lennék, homoszexuális lennék – nyilatkozta a 30 esztendős amerikai teniszező, majd a kikerekedő szemű újságíróknak hozzátette –, hiszen a férfiakat szeretem. Rögtön azt is megmondta, milyeneket.

– A kemény pasikra gerjedek, a gyengék nem vonzanak. Síró férfinál kevés visszataszítóbbat tudok elképzelni. Az rendben van, ha kimutatja az érzelmeit, az is, ha beszél róluk, de a könnyek a nőknek valók.

Azt nem tette hozzá: de nem az olyanoknak, mint ő. A Virginie Razzanótól elszenvedett vereség éppen úgy nem rázta meg, ahogy vetélytársnőjének a sorsa sem. Tudni kell, a francia lány szerelme egy éve agydaganatban halt meg.

– Mindannyian hordozzuk a magunk keresztjét, én is átmentem egy-két dolgon – rántotta meg a vállát a riporternek Serena, arra célozva, hogy hosszabb ideig tüdőembóliája miatt nem léphetett pályára, s féltestvérét, Yetundét 2003-ban agyonlőtték.

 

Először az elsőben

Serena Williams 1995 óta profiskodik, pályafutása során tizenhárom Grand Slam–tornán nyert egyesben. A mostani francia bajnokság a 47. GS-versenye, és először kellett már az első fordulóban búcsúznia.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.