– A két ukrajnai helyszínen tartott sajtótájékoztatók előkészítésében veszek részt – árulta el a kolléga. Az UEFA költségén lesz jelen Berzi Sándor MLSZ-alelnök, nemzetközi igazgató, az UEFA fegyelmi bizottságának tagja, akárcsak a Videotonból bajnokcsapatot faragó Mezey György, korábbi szövetségi kapitány, az UEFA szakmai bizottságának tagja, aki elemzőként segíti a munkát. Az MLSZ részéről és költségén hivatalosan Egervári Sándor szövetségi kapitány, valamint két szövetségi edző, Csábi József és Kenyeres Imre vesz részt az Eb-n.
György Ádám muzsikál a megnyitón
Rögtön a torna első napján találkozhatunk magyarokkal: a varsói megnyitón György Ádám zongoraművész és az elektronikus zene szerelmesei előtt csöppet sem ismeretlen Karmatronic DJ zenél majd (Chopin-motívumokra épül az előadásuk). Az előbbi korosztályos válogatott futsaljátékos volt, s azóta is lelkes futballrajongó.
Negyven éve nélkülünk
1972. Az esztendő, amikor a magyar válogatott legutóbb eljutott az Európa-bajnokságra. Azóta semmi. Illetve dehogyis semmi. Megszámlálhatatlan nagy meccs, több ezer feledhetetlen csel, drámai küzdelem – nélkülünk. A pénteken rajtoló sorozatban a tizedik olyan kontinenstorna, amelyen nem lesz ott a piros-fehér-zöld együttes. Jegyezzük meg: az 1964-ben bronzérmes, a negyven évvel ezelőtti negyedik helyezett válogatottról beszélünk…
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.