Baráth: a zágrábi döntés jogellenes

Paksy
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 23. 09:15
Több okból is erősen támadják Storcz Botond kajak-kenu szövetségi kapitányt. Főként azért, mert a zágrábi Eb előtt két magyar sportoló nevezését visszadobták a szervezők.
Sz. S.

Indulatos kritikát kapott versenyzőitől Storcz, merthogy elfeledte benevezni a tegnap rajtolt kontinensbajnokságra a kajakos Dobos Andrást és a kenus Kiss Tamást. Baráth Etele, a magyar szövetség elnöke elmondta: óvtak, de válaszra se méltatták őket, ezért panaszt tesz.

– A Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség szabályrendszerével ellentétes, és jogellenes is, amit a szervezők tettek. Storcz korábban írásban jelezte, az utolsó pillanatban is változtathat az összeállításon. Megtette volna, de arra nem adtak neki lehetőséget – mondta Baráth.

Kikértük az elnök véleményét a nagy vihart kavart Paksy Tímea-ügyről is. A kajakosnő azt sérelmezi, hogy kimaradt a londoni olimpiai magyar női kajaknégyesből.

– Tímeának tudnia kell, Storcz a válogatási elvek alapján döntött a csapathajók kijelölésekor, az kötelessége és kizárólagos joga volt, tehát Fazekas-Zur Krisztina olimpiai rajtját nincs joga kétségbe vonni.

Végezetül a sportvezető elmagyarázta, a magyar szövetség hat helyett miért csak öt versenyzőnőt küld Londonba.

– Egyszerű: a hatodiknak is kötelező lenne indulnia, Storcz viszont öt nőből állította össze a válogatottját. Ha a hatodik kvótás utazik, de nem versenyez, a NOB büntet, s a 2016-os riói olimpia előtt kvótát vesz el az egész sportágtól. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.