Újabb aranyat és ezüstöt szereztek a kajak-kenusok

Janics Natasa
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 27. 17:15
A szombathoz hasonlóan a vasárnapi zárónapon is egy-egy arany- és ezüstérmet szereztek a magyarok a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Bors/MTI

A győzelem a K-1 200 m korábbi világbajnokának, a tavalyi szülése után most visszatérő Douchev-Janics Natasának a nevéhez fűződött, aki az elő- és a középfutam megnyerése után a sprintszám fináléjában sem hagyott esélyt a riválisoknak.

Az újonnan alakult Szabó Gabriella, Csipes Tamara duó másodikként ért célba a hazaiak egysége mögött K-2 500 m-en. A másik magyar kettős, a kétszeres olimpiai bajnok, egyben ötkarikás címvédő Kovács Katalin, Douchev-Janics páros nem szállhatott vízre a döntőben, mivel a szombati középfutam után (amelyben a legjobb időt lapátolta) kizárták, mert a mérlegelésen túl könnyűnek találtatott a hajója.

Douchev-Janics nevelt fia, az ezúttal szintén magyar színekben indult Kristian Douchev hatodik lett az olimpia műsorában immár nem szereplő K-1 500 m-es versenyben.

A 200 m-es B-döntőkben érdekelt magyar egységek közül Molnár Péter (K-1) 14., a Molnár, Kadler Viktor duó (K-2) 16., Vajda Attila (C-1) pedig 18. lett összesítésben.

Szombaton Kozák Danuta (K-1 500 m) nyert, s ezzel megváltotta londoni repülőjegyét, a Dombi Rudolf, Kökény Roland duó (K-2 1000 m) pedig - már biztos olimpiai indulóként - második lett a németországi regattán.

A magyar érdekeltségű A-döntők eredményei (a viadal honlapja alapján):
női K-1 200 m:
1. Douchev-Janics Natasa 40.751 mp
2. Lisa Carrington (új-zélandi) 40.847
3. Alana Nicholls (ausztrál) 41.709
    női K-2 500 m:
1. Tina Dietze, Franziska Weber (német) 1:43.122
2. Szabó Gabriella, Csipes Tamara 1:44.731
3. Beata Mikolajczyk, Karolina Naja (lengyel) 1:46.043

férfi K-1 500 m:
1. Anders Gustafsson (svéd) 1:41.063 p
2. Tom Liebscher (német) 1:41.431
3. Mohamed Ali Mrabet (tunéziai) 1:42.413
...6. Kristian Douchev 1:44.331

szombaton:
női K-1 500 m:
1. Kozák Danuta 1:51.188 p
2. Alana Nicholls (ausztrál) 1:52.268
3. Fazekas-Zur Krisztina 1:52.662
férfi C-1 1000 m:
1. Sebastian Brendel (német) 3:46.677
2. Vagyim Menkov (üzbég) 3:47.970
3. Mathieu Goubel (francia) 3:48.224
...6. Vajda Attila 3:51.155

férfi K-2 1000 m:
1. Andreas Ihle, Martin Hollstein (német) 3:11.485
2. Dombi Rudolf, Kökény Roland 3:11.958
3. Henrik Nilsson, Markus Oscarsson (svéd) 3:12.605 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.