Ribéry elüldözheti Robbent

futball
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 02. 15:15
Meglehet, hogy holland játékosa, Arjen Robben nélkül vág neki a következő Bundesliga-idénynek a Bayern München. Mindez alighanem egy öltözői pofon utóélete.
or

A Bayern München minden követ megmozgat azért, hogy 2013 nyara után is számíthasson Robben szolgálataira. Csakhogy egy pofon miatt a holland focista felfüggesztette a szerződés-hosszabbításával kapcsolatos tárgyalásait. Mint megírtuk, a Real Madrid elleni első Bajnokok Ligája-elődöntő mérkőzés szünetében Franck Ribéry, a bajorok francia középpályása egy takaros ütéssel fejezte ki nemtetszését amiatt, mert a holland kívánt elvégezni egy szabadrúgást az ő rovására. Ribéry bokszmozdulatát a német klub elöljárói nem hajlandók elismerni, arra hivatkozva hogy az belügy. Jupp Heynckes edző is inkább másra tereli a szót, ha erről a botrányról faggatják.

Megszólalt viszont Uli Hoeness, a bajorok elnöke, aki elismerte, a hollanddal folytatott tárgyalások elakadtak, és a játékos jövője kétséges Münchenben. Maga a sértett Robben ezt mondta a Kickernek: – Franck is tudja, hogy nem tehette volna meg azt, amit elkövetett. Ezek olyan dolgok, amik távol állnak a sporttól, meg kell fontolnom, mit teszek.

Aztán hogy valóban a pofon, vagy az a tény gondolkodtatja-e el, hogy a Juventus nyáron meg akarja őt vásárolni, nem tudni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.