Míg az edzésekre jó, ha ötezren voltak kíváncsiak, a versenyre megjött a szurkolókedvük a Michelisz-rajongóknak, és a délelőtti futamra közel harmincötezren látogattak ki a Hungaroringre. A paddockban dedikált a háromszoros világbajnok Yvan Muller vagy a korábbi Forma–1-es Gabriele Tarquini is, de a sorban állók leginkább arra vártak, hogy Norbi és csapattársa, Wéber Gábor aláírása kerüljön a plakátra, a sapkára vagy a bukósisakra.
Az első futamban a remekül rajtoló Micheliszen nagyot taszított az első kanyarban a svájci Alain Menu, és ezzel a negyedikrõl szempillantás alatt a tizenkettedik pozícióig esett vissza. Szívós munkával felküzdötte magát a hetedik helyig, a váltóhiba miatt szinte reménytelen kvalifikációja után pedig Wéber a végül vb-pontot érő 10. helyig jutott. Valójában a délutáni, állórajtos versenyhez fűzött nagyobb reményt a honi duó. Michelisz nem is sokat teketóriázott, kilőtt a BMW-vel, az élre állt, majd senkitől sem zavartatva megszerezte pályafutása második futamgyõzelmét.
– Az első túraautós sikerem Makaóban örökké emlékezetes marad, mégis ez a mostani életem legboldogabb napja – mondta Michelisz. – Jól sikerült a rajtom, és már az első kanyar előtt éreztem, az élre tudok állni. Onnantól pedig igyekeztem okosan versenyezni, a tükörbe jóformán bele se néztem, így azt se tudtam, ki van mögöttem. A köszöntés, amiben a célba érésem után részesítettek, el fog kísérni, amíg csak élek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.