Megölik a foci Eb-t az ukránok

Julija Timosenko
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 08. 09:15
Egy hónap múlva rajtol a lengyel–ukrán közös rendezésű foci-Eb. Soha ennyi botrány nem előzte meg a tornát, s ennek el kell gondolkodtatnia azokat, akik 2007-ben az ukránokat választották.

 

Borítékolható volt, hogy Ukrajnával gondok lesznek, hiszen a 2007-es cardiffi döntés mindenkit meglepett, aki egy cseppet is ismerte a körülményeket, már akkor is egyértelmű volt: a döntnökök lefizetésével nyerte el a rendezés jogát a magyar–horvát és az olasz pályázat előtt az esélytelennek hitt lengyel–ukrán közös csapat.

Öt éve folyton arról hallani, hogy Ukrajnában gondok vannak, a politikai káosz csak rontott az amúgy is katasztrofális társadalmi helyzeten, és ugyan az esztendők alatt többször is felvetődött, hogy esetleg Skócia, Németország vagy Magyarország ugrik be a teljesen felkészületlen ukránok helyett, sőt, az is elhangzott, hogy egy évvel későbbre tolják az Eb-t – végül minden maradt a régiben.

Az olimpia mellett az év másik legfontosabb sporteseménye tehát a káosz árnyékában zajlik majd: feltehetően kevesebb lesz a néző, mint általában, és minden bizonnyal nem is érzik majd olyan jól magukat. Mi, akik a távolból figyeljük az eseményeket, biztosan érzékelni fogjuk a visszafogottabb hangulatot, egy csapat, egy nemzet lesz maradéktalanul elégedett: a végső győztes.

Hogy ki nyer, az a július elsejei döntőben derül ki.

 

Káosz uralkodik Ukrajnában

1. A hotelárak az egekbe szöktek, egy éjszakáért 500-700 eurót (150-210 ezer forint) kell fizetni.

2. A tömeg közlekedés, az utak katasztrofális állapotban vannak.

3. Nem elhanyagolható a terrorveszély: április 27-én négy helyen robbantottak egy időben Dnyetropetrovszkban.

4. Julia Timosenko, volt miniszterelnök bebörtönzése és megverése miatt eddig tíz európai ország politikai vezetése bojkottálta az eseményt.

5. Az ukrán beruházások korrupciógyanúsak, a jelenlegi miniszterelnökhöz, Viktor Janukovicshoz közel álló cégek kapták a megbízásokat.

6. A részt vevő csapatok edzéseire szolgáló létesítmények alacsony színvonalúak (ez a lengyelekre is igaz).

7. A társrendező Lengyelország türelme is fogytán van: Jarosław Kaczynski volt lengyel miniszterelnök jelezte, az Eb-döntőt Kijevből Varsóba kéne áttenni.

8. Az ukrán prostituáltak negyven százaléka HIV-fertőzött.     

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.