Hamilton elsőből gyorsan utolsó lett

Forma–1
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 12. 21:15
Hiába futotta Lewis Hamilton a legjobb időt a barcelonai kvalifikáción, a versenybírók a rajtrács végére száműzték. Így meglepetésre a Williams-pilóta, Pastor Maldonado indul az élről.
csb

 

Várható volt a mugellói szezonközi teszt után, hogy néhány csapat meglepetést szerez, ám a spanyol időmérő még a legmerészebb feltételezéseket is túlszárnyalta. Az, hogy Felipe Massa nem tudta kvalifikálni magát a Ferrarival a legjobb tízbe, lassan már megszokottá válik, ám hogy a McLaren világbajnoka, Jenson Button és a Red Bull ausztrál versenyzője, Mark Webber is elvérzik a tréningmásodik szakaszában – utóbbiak végül egymás mellől, a hatodik sorból indulhatnak –, több mint váratlan fordulat.

S ez még csak a kezdet volt, ugyanis a Q3-ban is folytatódott a csillaghullás: a vb-címvédő Sebastian Vettel és a hétszeres világelső Michael Schumacher egyaránt úgy döntött, mivel esélye sincs az első rajtkockára, fölösleges koptatnia a gumikat, így mért idő nélkül inkább elfogadták a nyolcadik és kilencedik helyet.

Tökéletesen összejött viszont az időmérő Lewis Hamiltonnak, ám mint kiderült, hiába. Mivel a villámgyors köre után túl kevés üzemanyaga maradt ahhoz, hogy vissza tudjon gurulni a bokszba, leállította az autóját, hogy eleget tehessen a kötelező mintavételnek. Ez pedig szabálytalan. Ugyanis könnyen lehet, hogy a csapat eleve azért tankolt neki kevesebbet, hogy így könnyebb és gyorsabb legyen a kocsija.

A versenybírák ezért a brit pilótát az utolsó helyre sorolták. Ezzel pedig a venezuelai Pastor Maldonadóé lett az első rajtkocka a szebb napokat látott Williams-versenygéppel. S mellőle, a spanyol szurkolók legnagyobb örömére Fernando Alonso indulhat a Ferrarival. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.