Ritkán hallható darabok az Újévi Nyitányon (x)

MTVA
PUBLIKÁLÁS: 2022. december 30. 00:00
Negyedik alkalommal köszöntheti a közönség az új esztendőt a Zeneakadémia és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának közös hangversenyével január elsején. Az Újévi Nyitányt Oliver von Dohnányi vezényli, 18 órától élőben közvetíti a Prima Primissima díjas Bartók Rádió, 19:30-tól pedig a Dunán látható.

Az év első napján ismét a magyar klasszikus zene legnagyszerűbb darabjaival ünnepelhetjük az új esztendőt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem fiatal szólistáival és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával. Az Újévi Nyitányt először 2020-ban rendezték meg hagyományteremtő szándékkal. Az elmúlt három évben hazánk legkiválóbb karmesterei – Vásáry Tamás, Kovács János és Medveczky Ádám – vezényletével népszerű zeneművek hangzottak el a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem fiatal tehetségeinek előadásában.  

A 2023-as összeállításában visszaköszön mind a hagyományteremtő szándék, mind a komolyzene kiemelkedő alakjai előtt való tisztelgés. A műsornak Dohnányi Ernő művei, az Ünnepi nyitány és a Szimfonikus percek adnak keretet, a zenekart Oliver von Dohnányi, a zeneszerző távoli rokona vezényli. A Prágában élő világhírű karmester korábban elmondta, nagyon örül az együttműködésnek a Rádiózenekarral, és annak, hogy ezzel a szép zenei csokorral nyithatja meg az új évet. Örömmel tölti el, hogy Dohnányi-szerzemények is elhangoznak a nagyszabású koncerten, mivel ezek ritkábban hallható darabok.  

 

– A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara számára nagy öröm, hogy a magyar zeneművészet szentélyében, a Zeneakadémián köszönthetjük az újesztendőt egy csodálatos koncerttel, és hogy ezt a zenei élményt megoszthatjuk a Bartók Rádió hallgatóival és a Duna nézőivel. (…) Szintén örvendetes, hogy a Zeneakadémia ifjú tehetségei lesznek a szólisták, hiszen a Magyar Rádió Művészeti Együttesei mindig kiemelten támogatják a fiatal muzsikusokat – hangsúlyozta Devich Márton, az MRME ügyvezető igazgatója.  

A Zeneakadémia rektora, Vigh Andrea elmondta: 

– 2023 első koncertje a Zeneakadémián csodálatosan illeszkedik az újév hangulatához: frissesség, újdonság tükröződik a műsorban, amelyhez egy-egy tétellel csatlakoznak a zeneakadémista növendékek: Szabady Ildikó fuvolán, Schwartz Zoltán hegedűn és Yosuke Shimizu csellón, egyúttal hangsúlyt adva annak, hogy nemzetközi intézmény vagyunk. Inspiráló és megtisztelő a növendékeknek, hogy e rangos együttessel ilyen ünnepi alkalmon vehetnek részt a Zeneakadémia szemet gyönyörködtető Nagytermében.

Az Újévi Nyitányt 18 órától élőben közvetíti a Prima Primissima díjas Bartók Rádió, és a Duna is műsorára tűzi. A 19:30-kor kezdődő televíziós adásban exkluzív interjút láthatnak a nézők Oliver von Dohnányi karmesterrel. 

A közvetítésben a Győri Balett táncosainak, Brahms 4. magyar táncára, Dvorák: 15. szláv táncára és Csajkovszkij: Virágkeringőjére (A diótörőből) Velekei László koreográfus által megálmodott produkcióját láthatják a nézők.  

Újévi Nyitány január 1-jén, 18 órától élőben a Zeneakadémiáról a Bartók Rádióban, és 19:30-tól a Dunán! 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.