PR Cikkek

Idén is százmillió forinttal támogat gyermekeket segítő alapítványokat az MVM Csoport (x)

Címkék
MVMadomány

2022. november 28. hétfő 00:00

Az MVM Csoport idén tizenötödik alkalommal adta át a gyermekek oktatását, fejlesztését és gyógyítását célzó adományait a „Legszebb napom!” elnevezésű Élménynap keretében. A rendezvény az elmúlt két évben a pandémia miatt több helyszínen, kisebb létszámban valósult meg, idén viszont újra együtt élhette át közel 800 gyermek a közös játék élményét.

Forrás: MVM Zrt.

Tizenötödik alkalommal szervezte meg a „Legszebb napom” szlogent viselő Élménynap rendezvényét az MVM Csoport. Az eseményen összesen 100 millió forint támogatást adott át a vállalatcsoport 22 olyan alapítványnak és intézményeknek, amelyek beteg, fogyatékkal élő, hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló gyermekek gyógyításával, fejlesztésével vagy oktatásával foglalkoznak. Idén immár harmadik alkalommal a cégcsoport dolgozói választhatták ki a támogatandó szervezeteket. 

Az Élménynap célja, hogy közel 800 beteg, fogyatékkal élő, szociálisan rászoruló, hátrányos helyzetű gyermek számára biztosítson felejthetetlen élményt, közös programokat és játékot. Idén erre az MVM DOME csarnokban került sor, ahol a Tündérek és Manók világa várta a gyerekeket. Az MVM Csoport munkatársai nemcsak a szavazásban vettek részt, hanem közülük több mint százan csatlakoztak a programhoz, hogy önkéntesként segítsék az animátorok munkáját és az esemény lebonyolítását.  

Fotó: MVM Zrt.

„Kiemelten fontos számunkra az Élménynap másfél évtizeddel ezelőtt indított kezdeményezése, amely mára hagyománnyá vált az MVM Csoport életében. Mindent megteszünk lehetőségeinkhez mérten annak érdekében, hogy segítsük azon szervezetek áldozatos, sokszor emberfeletti munkáját, akik azért dolgoznak, hogy könnyebbé, jobbá tegyék azoknak a gyerekeknek az életét, akiknek az átlagosnál több nehézséggel kell megküzdeniük. Munkatársainkkal azért is dolgozunk, hogy az anyagi támogatáson felül egy játékkal és nevetéssel teli, felhőtlen napot tudjunk számukra biztosítani, amelyre sokáig jó szívvel gondolhatnak vissza. Ez a nap azonban nem csak számukra, de az önkéntesként csatlakozó több mint száz MVM-es kollégánk számára is élményekkel és örömökkel teli” – mondta Dr. Bozóky Anita, az MVM csoportszintű kommunikációs és társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója. 

Fotó: MVM Zrt.

A támogatásban érintett alapítványok és intézmények képviselőinek Fluck Benedek, az MVM humánerőforrás és szolgáltatási vezérigazgató-helyettese adta át az adományleveleket. 

A 2022-ben támogatásban részesülő szervezetek 

  • Az Értelmi Fogyatékosok Fejlődését Szolgáló Magyar Down Alapítvány 
  • Bethesda Kórház Alapítvány 
  • Bethesda Kora gyermekkori Intervenció és Diagnosztikai Szolgáltató (KIDSz) Pedagógiai Szakszolgálat 
  • ,,BICE-BÓCA" Alapítvány a Mozgássérült Gyermekekért 
  • Bolyai Farkas Gyermekotthoni Központ  
  • Életmentő a Beteg Gyermekekért és a Nagycsaládosokért Alapítvány 
  • Gyermekkori Autizmus Alapítvány 
  • Gyermekláncfű Anyaotthon Alapítvány 
  • Gyermekleukémia Alapítvány 
  • Gyógyítjuk a Gyermekeket Alapítvány  
  • Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány 
  • Kézenfogva Alapítvány 
  • Korai Fejlesztő Központot Támogató Alapítvány (Budapesti Korai Fejlesztő Központ) 
  • Lovasterápia a Fogyatékkal Élőkért Egyesület 
  • Mosoly Alapítvány 
  • ,,Nem maradsz egyedül" Alapítvány (Sztehlo Gábor Gyermekotthon és Fogyatékosokat Befogadó Otthon) 
  • SOS - Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa 
  • Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat 
  • Tölösi Péter Alapítvány a leukémiás és tumoros megbetegedésű gyermekek gyógyításáért 
  • Tűzoltó utcai Gyermekklinika Betegeiért Alapítvány 
  • Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvány 
  • Zsótér Pál Alapítvány (Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, EGYMI) 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15639639_auto_resized.jpg
origo.hu

Újszülött csecsemőt emeltek ki a romok közül, anyja életét adta a gyerekért - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/11910_resized.jpg?avcount=1675830905
borsonline.hu

Saját fiát kénytelen beperelni az anya, akit kilakoltatott a gyermeke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15641617_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem hiszed el, mivel fog Molnár Anikó pénzt keresni: "Hamarosan új vizekre evezek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15639029_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tápai Szabina tudja, hogyan reagálna Kucsera zabigyerekére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15641922_auto_resized.png
hirtv.hu

A Pécsi Tudományegyetem sikeres kutatásokat végez a koronavíruselleni harcban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/11909_resized.jpg?avcount=1675830905
origo.hu

Salma Hayek hatalmas melleivel reklámozzák Channing Tatum vetkőzését - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15640047_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ebben a magyar étteremben arannyal szórják meg a cappuccinót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15642061_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Molnár Anikó fizetős szexoldalra regisztrált, meztelen fotókkal fog pénzt keresni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15641236_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zsókának nincs más lehetősége: saját fiát kénytelen beperelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15638134_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Túlzás lenne bugyinak és melltartónak hívni: csak pár csík takarja a szőke bombázó testét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/02/BqB8RVX84aS_520QwbORz5Epqjgl6GpcZNCpjRzPsYY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZhMDFkNjEyNGY4NzRjMTc4ZTllNTlhMTk5OWY1NDMy.jpg
PR Cikkek

Ha nem használja ezt a bőrápolási rutinjában, akkor rosszul csinálja! (x)

https://cdn.borsonline.hu/2023/02/o_5xXjlj47lyyCSXQhyk9yhjM4hhXMKCR9h9K1V0SBo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU5NzZiN2FkYzcyNjQ4ZmM5ZWI1MTAxYmZiNjQ0Mjc4.jpg
PR Cikkek

Kevesebb mint féláron - így juthatunk kedvezményekhez (x)