Összehozta a koronavírus a magyar válogatottat (x)

Összehozta a koronavírus a magyar válogatottat (x)

kosárlabda
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 11. 01:00
Bors

Kedden utazik Amszterdamba női kosárlabda-válogatottunk, és vasárnap sorsdöntő Eb-selejtező meccset játszik a házigazdákkal. Nem kis gondot jelent a koronavírus-járvány a csapatnál, néhány kulcsjátékosát is nélkülöznie kell Székely Norbert szövetségi kapitánynak. Egyébként péntek óta Székesfehérvárott, napi két edzéssel készült az együttes.

Ugyan a szekszárdiak bedobója, Bálint Réka a Borsnak kijelentette, hogy a Covid-19 nem zavarta meg a csapategységet, azért az mégiscsak hátrány, hogy többen kénytelenek kihagyni a selejtezőt. Az alapok persze megvannak, a nyári edzőtáborozás során kialakult egyfajta egységes játék, most csak a megfelelő taktikát kell emberekre szabva alkalmazni.

– Fölösleges a járványra hivatkozni – magyarázta Bálint Réka – hiszen már régóta tudjuk, hogy a vírus bennünket sem kímél, de így is kiváló társaság alkotja a csapatot, s nyilvánvaló, hogy valamennyi játékos szívét-lelkét kiteszi a győzelemért.

A szekszárdi bedobó arról is beszélt, hogy a járvány és megszorító intézkedések még össze is hozták a játékosokat, s jó hangulatban zajlott a fehérvári edzőtábor. Még a szinte folyamatos vírustesztelés sem zavart senkit. És persze senkit sem kellett arról győzködni, az egészségnél, az emberi életnél nincs fontosabb.

Lelik Réka, a Ludovika-FCSM Csata hátvédje is a vírussal kezdte számunkra a mondandóját. Mint mondta, sem a családja, sem az ismerősei körében nincs fertőzött, de így sem lehet nemlétezőnek tekinteni a járványt.

– A járványba ájult világban minden más kicsit zárójelbe került, bár ettől még véresen komolyan vesszük az Eb-selejtezőt – magyarázta. A napi két edzés fizikailag nem terhelt meg senkit, és egybekovácsolta a csapatot, mert mindenki igyekszik a karanténban lábadozó társaink miatt is hajtani majd.

Önmagáról azt mondta Lelik Réka, hogy kiváló erőben érzi magát, s ez elsősorban a szövetségi kapitánynak köszönhető, no meg személyi edzőjének, aki egyben a barátja is.

– Megéri a szenvedés – magyarázta –, mert ha minden jól alakul, ott leszünk az Eb-n. Most az sem hátrány, hogy a hollandok elleni meccsen nem lehetnek nézők, bár elszánt a csapat, tovább kell jutnunk. Aztán már csak azért kell izgulnunk, hogy ez a ronda vírus hagyja végre békén az embereket, és akkor meg is lehessen tartani az Európa-bajnokságot.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.