Meszlényi: A legjobb négy közé kerülés a cél a Magyar Kupában (x)

Meszlényi: A legjobb négy közé kerülés a cél a Magyar Kupában (x)

kosárlabda
PUBLIKÁLÁS: 2020. február 25. 01:00
Március ötödikén rajtol a női kosárlabda Magyar Kupa nyolcaddöntője, ahol a PEAC-Pécs a TFSE-MTK-t fogadja. A lányok és a vezetőedző, Meszlényi Róbert is bizakodó, a négy közé szeretnének jutni.
Bors

Bár a legutóbbi két meccsüket elvesztették a TFSE-MTK ellen, mégis optimistán várják a Magyar Kupa nyolcaddöntőjét a pécsiek. A csapat vezetőedzője, Meszlényi Róbert szerint hasonló erőt képvisel a mindkét csapat, de a hazai pálya mellettük szól. 

– Nagyon sokat számít, hogy otthon játszunk. Nem kell utaznunk, ismerjük a pályánkat, a palánkot, ez mindenképp előnyt jelent a számunkra – mondta a Borsnak PEAC csapatkapitánya, Gémes-Sarok Nikolett, aki az ellenfélre is kitért. – Jenkins Alisia La'Jewel Charlesneia és Jenkins Chanise Monique személyében két remek amerikai légiósuk van. Több meglepetésgyőzelmet is aratta a bajnokságban, ahol eddig stabilan teljesítenek. De hazai pályán nem lehet más a célunk, mint a győzelem, mindenképp vissza szeretnénk vágni nekik a kupában.

Továbbjutás esetén húzos napok elé néz a Pécs, ugyanis a Magyar Kupa lebonyolítása miatt három nap alatt három meccset is játszania kellene a csapatnak.

– Erősebb edzésekkel készülünk, és úgy próbálom rotálni majd a keretet, hogy mindhárom meccsen a legmagasabb színvonalon tudjunk teljesíteni. De szerencsés helyzetben vagyok, mert jó formában van a csapat – fogalmazott Meszlényi.

A csapatkapitány szerint sem lesz egyszerű ez a fajta sorozatterhelés, de a játékosok és a körülmények is profik, így meg kell birkózniuk a feladattal. 

A sorsolás viszont keménynek ígérkezik, hiszen ha túljut a PEAC A TF-en, akkor a címvédő Sopronnal találkozhatnak az elődöntőben. 

– Azon a meccsen nem mi lennénk a favoritok, de a bajnokságban már sikerült meglepnünk őket. Ha esetleg nem jön össze a győzelem, én már egy bronzéremmel is elégedett lennék – zárta Gémes-Sarok. 

A Magyar Kupa párosítás

TFSE-MTK-PEAC-Pécs (13:00)

Aluinvent DVTK-Sopron Basket (15:30)

Uni Győr MÉLY-ÚT-ZTE Női Kosárlabda Klub (18:00)

NKE-FCSM Csata-Atomerőmű KSC Szekszárd (20:30)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.