A mai megvásárolható mosógépek jellemzően 8-10 évig működnek, ezt követően cserére kényszerülünk. Szakemberek szerint a legtöbben ennyi idő után a hibátlanul működő gépeiket is lecserélik, hiszen korszerűbbet és energiatakarékosabbat szeretnének. Ez a magyarázata annak, hogy egyszerűen nem tudunk olyan gépet vásárolni, ami évtizedeken keresztül mosná a ruháinkat.
Nem mindegy azonban, hogy a korlátozott élettartama alatt hogyan működik, milyen szolgálatot tesz számunkra. Ezért összeszedtük azokat a szempontokat, amelyeket mindenképpen érdemes tudni mosógép vásárlás előtt.
A szakáruházakban jellemzően kétféle típussal találkozunk; felültöltős és elöltöltős mosógépekkel. A felültöltős gépek méretükből adódóan helytakarékosabbak; ezek esetében nem kell attól tartani, hogy az ajtó nyitása akadályokba ütközik, persze polc alatt nem helyezhetjük el őket… Ennek ellenére mosógép vásárlás előtt kiemelten fontos a rendelkezésre álló hely pontos lemérése. Csak így lehetünk benne biztosak, hogy a kiszemelt gép el fog férni a fürdőszobánkban vagy a mosókonyhában.
A felültöltős gépek kiváló szolgálatot tesznek, ha kevés hely áll rendelkezésre, ráadásul fizikai kialakításukból adódóan alkalmasak arra, hogy a program megszakításával egy-egy ruhadarabot utólag is behelyezzünk. Meg kell említeni azonban a hátrányos tulajdonságukat is; működési sajátosságaik miatt több villamos energiát fogyasztanak, mint a hagyományosnak tekinthető elöltöltős társaik.
Ha elöltöltős gépet választunk, le kell hajolnunk minden egyes alkalommal, ha ruhákat szeretnénk behelyezni, vagy épp kivenni a gépből. Az ilyen mosógépek energiatakarékosak, nagy mennyiségek mosására is alkalmasak, de helytakarékosnak nem nevezhetjük őket.
Egyéb szempontokat is érdemes figyelembe vennünk. Nem mehetünk el a töltet nagysága mellett, ami azt határozza meg, mennyi ruhát tölthetünk a dobba. A legkisebb dobkapacitással rendelkező gépek abban az esetben nyújthatnak jó megoldást, ha kizárólag a saját ruháinkat szeretnénk mosni. Ha a párunkkal élünk egy háztartásban, az 5-5,5 kg töltettel rendelkező gépek lehetnek ideálisak. Nagyobb családok számára legalább 6-7 kilogrammos gépekre lehet szükség. Persze érdemes figyelembe vennünk azt is, hogy napi rendszerességgel kell munkavédelmi ruházatot mosnunk vagy csupán ingeket és pólókat helyeznénk a gépbe…
Fordítsunk kiemelt figyelmet a mosógépek energiaosztályára! Fontos tudni, hogy egy A+++ energiaosztályba sorolt gép akár 30-50 százalékkal is kevesebb villamos energiát fogyaszthat, mint egy sima A osztályos gép.
Figyeljünk a centrifuga maximális fordulatszámára is! Minél magasabb ez az érték, annál gyorsabban száradnak a ruháink, hiszen annál kevesebb víz marad a szövetek között a centrifugálást követően. Arról azonban nem szabad megfeledkezni, hogy a nagysebességű centrifuga roncsolja az érzékeny ruhaneműket, ezért használjuk körültekintéssel.
Ha éjjel is szeretnénk mosni, netalán a konyhában vagyunk kénytelek elhelyezni a gépet, egyáltalán nem mindegy, hogy milyen zajszinten működik. Ma már léteznek speciális zajcsökkentéssel rendelkező gépek, amelyek akár amerikai konyhás lakásokban is elhelyezhetők.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.