PR Cikkek

Lakás vagy családi ház? (x)

Bors

2019. július 31. szerda 02:00

Mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai. Volt szerencsém mindkettőhöz és őszintén szólva a szívem a ház felé húz, ugyanakkor az is igaz, hogy nagyrészt élethelyzettől is függ, ki melyiket választja. Érveket és ellenérveket próbáltam meg felsorakoztatni.

A gyerekkorom nagy részét lakásban töltöttem (laktam téglaépítésűben és klasszikus tízemeletes panelban is), felnőtt életemet is abban kezdtem, aztán úgy alakult az élet, hogy sikerült családi házba költöznöm, most is ott élek.

Ami az éveket illeti, eddigi életem háromnegyedét töltöttem lakásban és egynegyedét családi házban. Ennek megfelelően kezdjük a lakás előnyeivel és hátrányaival!

A lakás előnyei

Ár

A lakás legnagyobb előnye, hogy ugyan négyzetméterre vetítve drágább, a kisebb alapterület miatt összességében még mindig olcsóbb, mint egy családi ház.

Ha már itt tartunk, szokás mondani, hogy egy családi háznál mindig van mit csinálni (nálunk most a tető kisebb felújítása, a kert rendbetétele és teljes festés esedékes, ami azért nem két fillér), a lakásban is előfordul ez-az, de azért ennek költségei jóval alacsonyabbak.

Kényelem

Mivel nincs kert, ezért azzal nem kell foglalkozni, nem kell füvet nyírni, gazolni, rendben tartani a ház környékét. Sarokházban lakunk, ami azt jelenti, hogy ha télen leesik a hó, akkor elég sokat kell lapátolni, takarítani kell az utca ránk eső (nem kis) részét, és még sorolhatnám.

A lakásnál ez nincs, illetve a közös költségben általában benne van a takarítás, esetlegesen a kert rendbetétele.

Szolgáltatások, közlekedés

Ha Budapesten valamelyik benti kerületben lakunk, akkor könnyebben elérhetők a szolgáltatások (legyen az orvos, fodrász, bank, mozi, színház) és nagy eséllyel jobb a közlekedés.

Panoráma

Ha pedig van annyi pénzünk (vagy volt akkora szerencsénk), hogy valamilyen magasabb helyre költöztünk, akkor a panoráma sem rossz (ház esetében ezért elég súlyos pénzeket kell kifizetni).

A lakás hátrányai

Szomszédok

Felejtsük el a nyolcvanas-kilencvenes évek (már akkor sem létező) mesevilágát, a valóság az, hogy lakásban élve el kell viselni a szomszédokat. Ez még akkor is hozhat nehéz helyzeteket, ha egyébként jóban vagyunk, akkor pedig pláne, ha nem.

Gyerekként és fiatal felnőttként sikerült elkerülnöm a rossz szomszédok átkát, ezzel együtt aki élt már panellakásban, az tudja, hogy kis túlzással azt is lehet hallani, amikor a szomszédban elhúzzák a függönyt.

Téglalakásban egy fokkal jobb a helyzet, de a lépcsőház zajai, a becsapódó bejárati ajtó, egy-egy hangosabb beszélgetés nem feltétlenül kellemes, pláne késő este vagy kora reggel.

Szomszédok ugyan a családi háznál is vannak, de egyrészt kevésbé lehet őket hallani (kivéve, ha a teraszon vagy a kertben buliznak), másrészt az a pár méter távolság is számít.

Közös döntések

Aki valaha volt már lakógyűlésen, az most alighanem hevesen bólogat: kevés pokolibb dolog van annál, mint amikor felnőtt emberek próbálják az akaratukat érvényesíteni a másikon.

Tetőfelújítás? Kertrendezés? Karbantartás? Zajongó lakók? Hosszan lehetne sorolni, mi mindenen lehet összeveszni, és ha valamin össze lehet, akkor biztosan lesz legalább két ember, aki meg is teszi.

Egy saját ház esetében ezekről csak mi döntünk, egy lakóközösségnél közösen kell és mindig lesz valaki, aki elégedetlen a döntéssel.

Parkolás

A jobb eset az, ha van a ház alatt külön vagy teremgarázs. Budapesten és a nagyvárosokban ennek már nagyon húzós ára van, de legalább van.

Komolyabb gond akkor van, ha egyáltalán nincs is garázs, és számomra ez egy nagyon súlyos ellenérv: kinek van kedve este, munka után hazaérve (már ha autóval ment az ember) hosszú perceket körözni, amíg három utcára a lakástól sikerül leparkolni?

Arról nem beszélve, hogy az utcán rengeteg veszélynek van kitéve az autó, még csak nem is arról beszélek, hogy ellopják, de megrongálódhat, stb.

Lift

Ezen nincs mit ragozni: ha a sokadik emeleten lakunk és elromlik a lift, akkor csúnyán megjártuk.

Kert hiánya

Előfordulhat, hogy a háznak nincs saját kertje, vagy ha van, akkor nincs elkerítve, márpedig nem mindegy, hogy a gyereknek egyetlen lépés a szabad levegő és már játszhat is, vagy le kell vinni egy közeli játszótérre, ami olyan, amilyen.

A családi ház előnyei

Kert

Akkor folytassuk onnan, ahol a lakás hátrányainál abbahagytuk: a családi ház talán legnagyobb előnye a kert. Tavasztól őszig egyetlen lépés és már kint kávézhatunk a teraszon, nem kell nekikészülni, felöltözni, elindulni – csak kilépünk a teraszajtón és kész.

Szomszédok

Fentebb már írtam, így most csak egy mondatban: családi ház esetében is kifoghatunk rossz szomszédot, de egyrészt kevesebb van belőlük, így nagyobb eséllyel ússzuk meg őket (egy lakásban már az is elég bosszúságot okozhat, ha a két emelettel feljebbi szomszéd üvöltözik a lépcsőházban), másrészt messzebb is vannak, így könnyebb elkerülni őket. (Mi az egyik szomszéddal nagyon jóban vagyunk, a másikkal tíz év alatt talán három mondatot beszéltünk, de nem zavarjuk egymást.)

Mi döntünk

A lakógyűlésnél már említettem, de itt megismétlem: saját ház esetében mi döntünk mindenről, senki nem szól bele abba, hogy felújítsunk-e és ha igen, mikor; milyen legyen a kert; mennyi legyen a közös költség (mert nincs…); stb.

Méret

Nyilván vannak kivételek, de azért egy családi ház jellemzően nagyobb és tágasabb, mint egy lakás.

Háziállat

Kutyát, macskát tartani mindenkinek jobb egy kertes házban, mint egy lakásban.

A családi ház hátrányai

Ár

Még ha négyzetméterre vetítve olcsóbb is lehet egy családi ház, mint egy lakás, a mérete miatt nyilvánvalóan drágább lesz.

Hosszabb utazási idő

Mivel jellemzően külterületen, kertvárosban találhatók, ezért jelentősen hosszabb lehet a munkába járással töltött idő különösen Budapesten és a nagyobb városokban.

Ez nem kis hátrány, különösen, hogy a fővárosban a P+R helyzet finoman szólva is hagy maga után kívánnivalót, azaz nagyon nehéz elfogadható áron, biztonságos helyen hagyni az autót reggel, még ha az ember tömegközlekedne is.

Ház körüli munkák

Fűnyírás, kerítésfestés, hólapátolás, karbantartási munkák – egy ház körül tényleg mindig van mit csinálni, ráadásul, ha ezeket nem mi csináljuk (a kertet azért tavasszal és ősszel nem árt, ha szakember teszi rendbe), akkor elég súlyos pénzekbe kerülhet.

Értékesítés

Ha el akarjuk adni a házat, akkor készüljünk fel arra, hogy nehezebb dolgunk lesz, mint egy lakás esetében. Szakemberek szerint akár másfélszer annyi ideig is tarthat egy ház értékesítése, mint egy lakásé, mert személyre szabottabb és a vevő igényei is mások lehetnek.

Összességében azt gondolom, mind a lakásnak, mind a háznak megvannak a maga előnyei. Az anyagiakon túl nagyon sok függ attól is, milyen élethelyzetben van az ember – kisgyermekes családoknak ideálisabb egy kertes ház, amikor viszont kirepülnek a gyerekek, talán érdemes megfontolni egy kisebb, de jobb fekvésű, jó közlekedésnél lévő lakást.

Írta: Csák Gyula

További cikkek

PR Cikkek

A kapcsolati erőszak ne legyen többé tabutéma! (x)

PR Cikkek

A zeneművészet fiatal tehetségeit díjazta az MVM (x)

Ez is érdekelhet

borsonline.hu

Erre nem számítottunk: Ez jön fagy után hétvégén

888.hu

Putyinnal tárgyal telefonon és Kelet-Európába látogat a brit miniszterelnök

life.hu

Hivatalosan is véget ért Lagzi Lajcsi házassága: kimondták a válást

hirtv.hu

Megadja Gábor: Az ellenzéket az zavarja, hogy a kormány munkája sikeres

kemma.hu

Videón az ámokfutó: részegen okozott többes balesetet Tatabányán

origo.hu

Javították az Oculus Quest 2 színhibáját

mindmegette.hu

5 ok, amiért ma is imádjuk gyerekkorunk kedvencét, a kenőmájast

origo.hu

Varga Mihály: A Fitch Ratings szerint sikeres a magyar gazdaság újraindítása

metropol.hu

Borzalmas körülmények között halt meg a tatabányai földrajztanár, rejtély mi történt Róberttel

metropol.hu

A jég alatt találták meg az eltűnt tanár holttestét Tatabányán

mandiner.hu

Márki-Zay reagált a milliós londoni bérleti díjra

origo.hu

Riasztott az Aldi, fémdarabok lehetnek ebben a kávéban