Bízzunk benne, hogy nem tréfál meg minket az időjárás, és Szervác, Pongrác, Bonifác, azaz a fagyosszentek messzire elkerülik a Kárpát medencét. Ha pedig így lesz és egyre többet süt a nap, egyre melegebb lesz az idő, végre kimozdulhatunk a lakásból, és nem a konditermekben, hanem a szabad levegőn mozgathatjuk át ellustult izmainkat.
Rengeteg sporteszköz szolgálja a különböző korosztályok ilyen irányú igényét, nem árt tehát körbe nézni a boltokban és kiválasztani a nekünk megfelelőt.
A roller
Ezek újra divatba jöttek, Régen csak a gyerekek játszottak vele. Aztán az 1988-as szöuli olimpián kedvelt felnőtt közlekedési eszköz lett, és ekkor volt egy rövid felfutása Magyarországon is. Most újra divatba jött. Gyerek mérettől a felnőttig minden méretben kapható.
A görkorcsolya
Jó sport eszköz. Fokozza az állóképességet, jótékony hatással van a keringésre, és nagyszerű zsírégető. A futástól eltérően kevésbé terheli az ízületeket, és bármely korban elkezdhető a tanulása. Ha jégen biztosan mozgott, akkor a görkorival sem lesz problémája. A kezdők inkább a kisebb átmérőjű kerekeseket használják.
A gördeszka
Ez elsősorban a fiatalok sporteszköze. Néhány évvel ezelőtt a deszkások maguk építette akadálypályákon mutatványoztak, később már nagyszabású világversenyeken is bemutathatták tudásukat, mára pedig közkedvelt közlekedési eszközzé is vált. A választék alapanyagában, méretében és formájában is szélessé bővült.
A kerékpár
Ebből minden korosztály megtalálhatja a neki legalkalmasabbat. Vannak gyermek, junior és felnőtt biciklik. Az utóbbiak közül azt a fajtát keressék, amire leginkább használni szeretnék. Vannak városi és országúti kerékpárok, hegyi utakhoz pedig érdemes MTB-t keresni, ami a rugózása miatt a durva terepet is jól viseli. A cross hasonló célokra alkalmas, de a túra kerékpároknál valamivel könnyebbek.
A fiatalok kedvence a BMX a trükkös mutatványokhoz jó. Egyre népszerűbbek az újra tölthető elemekkel működő elektromos kerékpárok, amivel 30 km/h-s sebesség is elérhető és városi közlekedésben lassan ki fogják szorítani a mopedeket. Az üzemeltetésük olcsó és nem szennyezi a környezetet. Sokan használnak összecsukható biciklit, amivel még tömegközlekedési eszközre is fel lehet szállni.
A trambulin
Ez az az eszköz, amelynél korábban szabad téri rendezvényeken még fizetni kellett egy meghatározott idejű használatáért. Aztán ingyenes szórakozásra megjelentek a játszótereken, mára pedig „beköltöztek” a magán házak udvarára is. Elsősorban gyerekek élvezhetik ezeken az ugrálást, ezért a balesetek elkerülése érdekében, akárcsak a játszótéri példányokon, ma már ezek is kaphatók védőhálóval felszerelten.
A túrázás
Nem ment ki a divatból. A természetet szerelmeseinek a túrafelszerelések széles választéka jelentősen megkönnyíti és kényelmesebbé teszi a hegyvidéki tartózkodást. A megfelelő hátizsákban mindent szükségest be lehet pakolni, kiegészítőként pedig hegynek felfele a túrabotok segítik a mozgást a felső test izmainak bekapcsolásával.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.