Nyolc éve történt. Akkor még #roziacsiga nem volt velünk. Egy elkeseredett asszony kereste fel az üzletünket. Több sikertelen lombikprogram után, testileg-lelkileg megtörve. A gyermek utáni olthatatlan vágy azonban mindent legyőz. Egy gyermekre vágyó az utolsó szalmaszálba is belekapaszkodik. És mi voltunk ez az utolsó szalmaszál.
Egy ásványt keresett nálunk, amelyiknek a segítségével teherbe eshetne. Több könyvet is átnéztünk, mivel akkor még nem ismertük ki magunkat a gyógyító ásványok labirintusában. Hosszas keresgélés után a holdkövet javasoltuk. Ez az ásvány a női oldal köve, a fogantatás elősegítője. Végül egy marokkővel távozott. Azt gondoltuk, hogy ezzel a mi történetünk itt véget is ér. Nem így lett. Akkor kezdődött. Négy hónap után ugyanis visszatért. A boldogságtól alig tudott megszólalni. Csillogó szemekkel újságolta, hogy teherbe esett. Újabb négy hónap elteltével ismét megjelent az üzletünkben. Mosolyogva, nagy pocakkal. Akkor a szülés várható időpontját árulta el nekünk. Fél évvel később pedig büszke anyukaként a gügyögő kisbabáját is megmutatta. Ő azóta már iskolás.
Az elmúlt nyolc év alatt a szülők elmondása alapján még legalább öt „gyerekünk” született. A történetek hasonlóak. Sikertelen kezelések után, „minden mindegy” alapon választottak egy ásványt, majd megszületett a baba. Vagy a babák. Mert volt ikerszülés is. Ha azt kérdezed, hogy mi ennek a tudományos magyarázata, a válaszunk az, hogy nem tudjuk. De nem is érdekel bennünket. Szerintünk a szülőket sem. Ők magyarázat helyett megelégszenek a gyerkőcökkel. A tények magukért beszélnek. Ásvány nélkül nem lett baba, ásvánnyal pedig igen. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem mindenkinél vált be ez a módszer. Ahogy a lombikbébi program sem.
Tízrészes sorozatunk kilencedik része március 29-én, pénteken jön, #roziacsiga, az 1ügyű crystal coach rendszerével. Az összes korábbi cikket megtalálod ennek az oldalnak a legalján, a PR cikkek között. Keresd a tudást #roziacsiga Facebook oldalán is!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.