A magyar női kosárlabda-válogatott változásokon ment keresztül az utolsó pillanatban (x)

A magyar női kosárlabda-válogatott változásokon ment keresztül az utolsó pillanatban (x)

kosárlabda
PUBLIKÁLÁS: 2018. november 16. 01:00
Az Eb-kvalifikáció a célja a magyar női kosárlabda-válogatottnak, amely Albániával és Oroszországgal csap össze a kontinenstorna selejtezőjében.
Bors

Nehézségek hátráltatták a magyar női kosárlabda-válogatott két Eb-selejtezőre való felkészülését, ugyanis két játékost is cserélni kellett. Yvonne Turner, Sopron Basket amerikai védője annak ellenére nem kapta meg a nemzetközi szövetség (FIBA) játékengedélyét, hogy már két éve magyar állampolgársággal rendelkezik, míg Krivacsevics Tijana sérüléssel bajlódik, ezért mondta le a válogatottban való szereplést. Helyükre Fegyverneky Zsófia és Goree Cyesha érkezett a nemzeti együttesbe. Érdekesség, hogy előbbi a 2017-es Európa-bajnokság után visszavonult a válogatottól, és már csak a klubcsapatára, Sopronra koncentrált.

– Az egész csapat nevében óriási köszönetet szeretnék mondani Zsófinak, aki rögtön vállalta, hogy egy meccs erejéig visszatér a válogatottba, saját pihenőjét feláldozva ezzel. Goree pedig azok után ugrott be, hogy elsőre nem került be az együttesbe, mégis számíthattunk rá, amikor bajba kerültünk – mondta a Borsnak a gárda csapatkapitánya, Raksányi Krisztina, aki a nehézségek ellenére bizakodóan várja az albánok és az oroszok elleni idegenbeli találkozókat. – Jó formában várjuk a meccseket. A hangulattal eddig sem volt gond, a csapategység most is nagyon erős.

Raksányi a szombati, albánok elleni találkozóról elmondta: a tavaly novemberi találkozó nagy lökést adhat a csapatnak. Akkor a magyarok hazai pályán 137-48-ra győzték le a balkániakat.

– Idegenben sokkal szorosabb összecsapásra számítok. Együkünk sem volt még Albániában, nem tudjuk, mi vár ránk ott. Másfajta stílust képviselnek, mint mi. Nem túl magasak, de nagyon agresszívak – fogalmazott a csapatkapitány, majd kitért az oroszokra is. – Jól ismerük őket. A magasságukat mindenképp ki kell emelni, emellett agresszívak, jól dobnak és minden poszton kiválóan játszanak. Szóval, fel van adva nekünk a lecke. De nem feltett kézzel érkezünk. Úgy gondolom, ha az albánokat legyőzzük, már felszabadultabban tudunk játszani az oroszok ellen, hiszen féllábbal az Eb-n vagyunk.

A Győr irányítójának sincs egyszerű dolga, hiszen csapata szenved a bajnokságban, mindössze kétszer tudtak diadalmaskodni, éppen ezért a nemrég lezajlott az edzőváltás is a Rába-partiaknál. Sandro Orlandót Milos Pavlovic váltotta a szakmai stáb élén.

– Igyekszem különválasztani a két dolgot, és csak a válogatottra összpontosítani. Remélem nem befolyásolja majd a játékomat az, ami Győrben történik. Úgy gondolom, az edzőváltás segít a csapatomon, és ismét jönnek majd a győzelmek.

A magyar program

Szombat

Albánia-Magyarország, 17:00

Jövő hét szerda

Oroszország-Magyarország, 15:00

A tabella

1. Oroszország 8 pont

2. Magyarország 7 pont

3. Litvánia 5 pont

4. Albánia 4 pont

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.