17300-an állították össze az All Star Gála kezdőcsapatait (x)

17300-an állították össze az All Star Gála kezdőcsapatait (x)

kosárlabda
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 29. 01:00
Bors

2017 a magyar kosárlabda sport sikeréve volt: a női- és a férfiválogatott hosszú idő után egyszerre volt ott az Európa-bajnokságon, a női utánpótlás az idei világversenyek eredménye szerint a második legjobb Európában.

Az All Star Gáláknak Budapesten már hagyománya van. Hiszen bár a budapesti kosárlabda utánpótlás szinten évről évre komoly eredményeket ér el, az élcsapatok még nem alakultak ki. A szövetség ezzel a rendezvénnyel is szeretné kifejezni elkötelezettségét a budapesti kosárlabda szakmai fejlesztése és a budapesti szurkolók felé azzal, hogy a legjobb játékosokat a fővárosba hívja egy gálamérkőzésre.

Ahogy minden évben, idén is a szurkolók állították össze a kezdő ötösöket: örömmel számolhatunk be róla, hogy rengetegen szavaztak kedvenceikre. A szakvezetők a keretek kialakításánál arra is ügyeltek, hogy minden klub képviseltesse magát az all-star csapatokban, így a lokálpatrióták is megtalálhatják saját kedvencüket a sportág ezen ünnepi eseményén.

A szavazáson összesen 17 300 szavazat érkezett a játékosokra.

Kelet kezdő ötöse:

Kendrick PERRY Szolnoki Olaj KK

VOJVODA Dávid Szolnoki Olaj KK

Ivan LILOV DEAC

JUHOS Levente Naturtex-SZTE-Szedeák

EILINGSFELD János Atomerőmű SE

Nyugat kezdő ötöse:

Darrin GOVENS Falco KC Szombathely

PERL Zoltán Falco KC Szombathely

BENKE Szilárd Zalakerámia ZTE KK

LÓRÁNT Péter Alba Fehérvár

KELLER Ákos Alba Fehérvár

Kelet és Nyugat edzőit a klubok aktuális helyezése alapján kértük fel. Így NYUGAT csapatát Gasper Potocnik a EGIS Körmend edzője, segítője Hencsey Tamás – Körmend, míg KELET csapatát Dragan Aleksic a Szolnoki Olaj KK edzője vezeti majd, másodedzőije Jakab Máté – Szolnok.

A mérkőzést online is nézhetik azok – a mindigo oldalán –, akik nem a helyszínen szurkolnak kedvenceiknek. Jegyek még válthatók a Tüskecsarnok jegypénztáraiban, és online az Eventim.hu-n.

A kosárlabda sportág utánpótlása is bemutatkozik a ROOKIE Game mérkőzésen, ahol az egyetemisták válogatottja méri össze tudását az U20-as férfi válogatottal (ez a program egyben felkészülési mérkőzés is az U20-as csapatnak). Emellett kiegészítő programja lesz a napnak a Streetball JAM Session, ahol a versenyen résztvevők „mikulásajándékként” ingyenesen tekinthetik meg a gála programját. A szervezők és a Szövetség már hagyományt teremtve integrációs programokat is lebonyolít a gála felvezetésében. A Rookie Game előtt a kerekesszékes Kelet-Nyugat bemutató mérkőzését tekinthetik meg a kilátogatók.

A gálaprogramot idén is számos ügyességi játékkal színesítik a szervezők:

MOLTEN Shooting Stars dobóverseny a közelmúlt sztárjainak, és a jelenkor feltörekvő tehetségeinek részvételével. Induló csapatok: Budapesti Honvéd, Vasas, TFSE

MOLTEN 3 pontos dobó verseny

Zsákoló show (a gálán résztvevő csapatok sztárjátékosaival)

Igazi meglepetéssel szolgálnak a szervezők - minden évben igyekeznek egyéb programokkal is készülni a gálára -, hisz idén a méltán világhíres EXPERIDANCE tánccsoport Half Time Show-ját tekinthetik meg a kilátogatók.

A felejthetetlen élményt garantált.

Helyszín: Budapest, Tüskecsarnok

Időpont: 2017. december 2.  14.00 - 20.30

Jegyek: 3000 Ft  - Csoportos jegyár (4 fő fölött): 2500 Ft

Program:

14:00    Kapunyitás

14:20    Kerekesszékes Kelet-Nyugat bemutató mérkőzés 

15:30    ELŐMÉRKŐZÉS: Férfi U20 válogatott - Férfi Egyetemi válogatott

17:40    Válogatottak köszöntése

18:00    KELET – NYUGAT ALL-STAR mérkőzés

Közben:    

18:25 3 pontos dobóverseny

19:00 Half Time show: EXPERIDANCE

19:45 Zsákoló Verseny

A mérkőzés végén MVP díj átadása.

TEAM ROSTER - NYUGAT

No.NévKlubMagasságMéretPozíció
40Darrin GOVENSFalco KC Szombathely190L1-2
9PERL ZoltánFalco KC Szombathely195XL2
11BENKE SzilárdZalakerámia ZTE KK197XL3
44LÓRÁNT PéterAlba Fehérvár2062XL4-5
6KELLER ÁkosAlba Fehérvár2082XL5
1Marcus Jurrel WRIGHTEgis Körmend180L1
4Jabril DURHAMPVSK VEOLIA185XL1-2
2Chris DUNN Kaposvári KK189XL1-2
10VÁRADI BenedekFalco KC Szombathely195XL2
15FERENCZ CsabaEgis Körmend1942XL3
5Justin TUOYOEgis Körmend2052XL4-5
11Ryan WATKINSSopron KC2012XL5
Gasper POTOCNIKVezetőedző - KörmendL
HENCSEY TamásEdző - KörmendL
KISS DánielMasszőr - Alba FehérvárL

- - -

TEAM ROSTER - KELET

No.NévKlubMagasságMéretPozíció
3Kendrick PERRYSzolnoki Olaj KK183L1
9VOJVODA Dávid Szolnoki Olaj KK196XL2
11Ivan LILOVDEAC196XL3
8JUHOS LeventeNaturtex-SZTE-Szedeák2052XL4
7EILINGSFELD JánosAtomerőmű SE2002XL4-5
5Marko BOLTICNaturtex-SZTE-Szedeák191XL1
4Seth ALLENAtomerőmű SE183L1-2
15James Bernard THOMPSONKTE-Duna Aszfalt191XL2
23Devante WALLACEJP Auto - JKSE196XL2-3
12Quincy FORDSzolnoki Olaj KK2032XL3-4
14Benett DAVISMAFC2062XL4-5
32Gerald ARMWOODDEAC2062XL4-5
Dragan ALEKSICVezetőedző - SzolnokXL
JAKAB MátéEdző - SzolnokL
HERMANN JánosMasszőr - Atomerőmű SEL

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.