Orbán Viktor miniszterelnök országjárásának miskolci állomásán tolongtak az emberek a Szent István téren. Az első sorban egy rejtélyes pulóver tűnt fel. Vajon mit jelenthet?

Mindamellett, hogy Miskolcon háromszor annyian voltak jelen, mint a Tisza Párt hasonló rendezvényén, a legkülönfélébb korosztályból és településekről érkeztek emberek. A tömegben a táblákon közölt üzenetek és a híres firkás pulóver mellett egy különleges felső is látható volt az első sorban.
A párthoz illő színalapon egy furcsa, nehezen kivehető minta is szerepel ezen a felsőn. Elképzelhető, hogy ez a pulóver is azt a rajzot ábrázolja, amelyet a miniszterelnök annak idején az ATV interjú alatt készített. Látszik, hogy a résztvevők a megjelenésükben is igyekeztek illően fogadni a miniszterelnököt.
Orbán Viktor borsodi látogatása során a választások tétjéről és a következő négy év munkájáról beszélt. Kiemelte, hogy Magyarországot azért nem sikerült kívül tartani az első és a második világháborún, mert az adott időpontokban nem volt meg a nemzeti egység a béke mellett.
A miniszterelnök egyúttal köszönetet mondott a legutóbbi 16 évért is. Mint mondta, hálás minden jó szóért, amit elmondtak érte ezalatt az idő alatt.
Minden nap jobban fogom végezni a munkámat. Van még töltény a táramban. Teljesen szívemmel fogom szolgálni mindannyijukat
– ígérte a kormányfő, majd arra kérte az egybegyűlteket, hogy támogassák Hollósy Andrást és Csöbör Katalint. Beszéde végén pedig arra szólította fel a tömeget, hogy újítsák meg a háborúellenes szövetséget és a Fidesszel közösen nyerjék meg az április 12-i választást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.