Számtalan olyan esetet hallhattunk, amikor az ukrán vagy orosz erők civil célpontokat, lakóépületeket, energetikai létesítményeket támadtak, illetve a nemzetközi jogban betiltott fegyverekkel, például kazettás lőszerekkel támadtak. A háború ötödik évére a háborús bűnök megsokszorozódtak. Miközben Magyar Péter és a Tisza Párt szerint nincs itt semmiféle háború.

Az ügyészek és nyomozóhatóságok összesen 240 ezer háborús bűncselekményt és erőszakos bűncselekményt jegyeztek fel az orosz-ukrán háború kitörése óta. Az Ukrinform egy március 19-én tartott konferenciának részleteit közölte, amelyben ez a szám szerepelt.
Ma több mint 240 ezer háborús bűnt és agresszió bűntettét jegyeztek fel az ügyészek és a nyomozók. Ez egy példa nélküli szám
– mondta Jana Poljakov, a Fegyveres konfliktusok során elkövetett bűncselekmények elleni osztály/főosztályának ügyésze. Gennadij Caszenko, a Borodianka kerületi ügyészség vezetője szerint ez a szám még magasabb is lehet, hiszen számos esetet nem jegyeztek fel.
240 ezer bűncselekményt említenek, de ez a valódi számnak csak töredéke. Ezek csupán azok a bűncselekmények, amelyek miatt az emberek kérték, hogy áldozatként ismerjék el őket, vagy azok, amelyek nyilvánvalóak - például az Ohmatdytot ért rakétatámadás. Rengeteg olyan bűncselekményt követtek el, amelyet nem jelentettek, éppen ezért az áldozatokat nem állapították meg hivatalosan
– magyarázta. A szakértők kiemelték, a jogi kereteket a második világháború után alakították ki, amely a modern hadviselés számos jellemzőjét (pl. dróntámadás) nem szabályozza. Fontos, hogy az érintettek vallomását megfelelően tudják a jogban alkalmazni.
Nem egyszer fordult elő, hogy fegyvertelen, magukat megadó és ezáltal az emberi jogok által védett katonákat lőttek le a fronton. A médiában nem ritka, hogy megpróbálják igazolni a háborús bűnöket, egyes újságírók ellen hamis információk terjesztése miatt eljárást indítottak.
Forrás: Ripost
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.