A közel-keleti háború szombaton újra belobbant: összehangolt támadást indított Izrael és az Amerikai Egyesült Államok Irán ellen. A fővárosban, Teheránban és több más városban is robbanásokat lehetett hallani, a közösségi oldalakat pillanatok alatt elárasztották a légicsapásokról készült videók.

Izrael közlése szerint megelőző csapást hajtottak végre az országukat fenyegető iráni veszélyek miatt. Országos különleges állapotot hirdettek, lezárták a légteret, a kórházakat pedig föld alatti működésre utasították.
Donald Trump videónyilatkozatban erősítette meg, hogy az Egyesült Államok is részt vesz a hadműveletben.
Azt mondta, céljuk az iráni rakétaképességek teljes felszámolása, és felszólította az iráni lakosságot, hogy itt az idő fellázadni a rendszer ellen.
Irán nem maradt adós a válasszal: ballisztikus rakétákat indított izraeli és amerikai célpontok ellen.
Jelentések szerint Dubajból és Katarból is becsapódásokról érkeztek hírek, az ott állomásozó amerikai bázisok is célkeresztbe kerülhettek.
Az iráni állami televízió arról számolt be, hogy amerikai és izraeli csapások értek egy lányok által látogatott általános iskolát Minábban. A Teheránban készült felvételeken romos épületek, kráterek és sűrű füst látható a támadások után.
Közben egy izraeli televíziós csatorna – meg nem nevezett forrásokra hivatkozva – arról számolt be, hogy egy légicsapás következtében életét veszthette Irán legfelsőbb vezetője, Ali Hámenei. Az értesülést hivatalosan nem erősítették meg, korábban arról szóltak a hírek, hogy az iráni vezető megsérülhetett.
Az iráni események élőben követhetőek itt:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.