„Nagykanizsán készülődünk!” – többek között ezt írta ki, saját bevallása szerint „felspannolt hangulatban” Zelcsényi Miklós. A Tisza Párt programkoordinátora az Orbán-kormány által felépíttetett, 2021 végén átadott, a helyi baloldal által a túlzottnak tartott befogadóképessége miatt kritizált Kanizsa Arénából posztolt pénteken, egy nappal Magyar Péterék kongresszusa előtt – írja a Magyar Nemzet.
Zelcsényi utoljára június 12-én került be az országos hírekbe, méghozzá elég negatív kontextusban. A 444 írta meg először, hogy
gyanúsítottként hallgatta ki és rabosította is a múlt héten a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága Zelcsényi Miklóst, a Tisza Párt programkoordinátorát. Zelcsényit költségvetési csalással gyanúsítják, ezen belül is jelentős vagyoni hátrányt okozó csalással. Ha bűnösnek találják, 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják.
Az ügyben már 2019-ben feljelentés született, és a hatóságok azóta vizsgálják az esetet. Zelcsényi Miklós korábban sportrendezvények, köztük az Ultrabalaton futóverseny szervezésével foglalkozott, a Tisza Párt környezetében tavaly jelent meg. Sajtóinformációk szerint a 2017-es Budapestman Triatlon Országos Bajnokság szervezése miatt kell elszámolnia.
Zelcsényi Miklós kitart az ártatlansága mellett, de arról beszélt egy interjúban, hogy vitt magával tisztasági csomagot a rendőrségre. Azt is hozzátette:
Tehát szabadlábon tudtam távozni. És ez számomra egy picit azért meglepetés volt.
Hadházy Ákos ellenzéki országgyűlési képviselő június 12-én egyebek közt azt írta a közösségi oldalán Zelcsényi kapcsán, hogy „Egyszerre szomorú és tanulságos Z. Miklós, a Tisza programfelelősének esete.
Szomorú azért, mert annak ellenére játszhat szerepet az ellenzék jelenleg legnépszerűbb pártjában, hogy a viselt dolgaira korábban többen figyelmeztettük a pártot
(közte maga Csőgör Péter egykori főnyomozó is, aki annak idején a triatlonszövetség ellenőrző testületének élén feltárta a visszaéléseket). Akkor az volt a válasz, hogy Z. sokat dolgozik, Csőgör pedig őrült (bárcsak több ilyen őrült lenne a rendőrségen).”
Hadházy végül azt is megjegyezte, hogy „egy ilyen figura bevédése sok-sok ezer ellenzéki aktivista munkáját teszi feleslegessé”.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.