Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsBár ténylegesen sosem erősítették meg, nyílt titok, hogy Rico és Miss Mood nem csak a zenében, de a magánéletben is egy párt alkotnak. És bár a zenészek már hosszú évek óta kitartanak egymás mellett jóban-rosszban, esküvőre vagy családalapításra eddig nem került sort, így csak Miss Mood macskáit nevelik együtt. Az énekesnő most ezzel kapcsolatban osztott meg egy örömhírt a követőivel.

Mező Dorottya, vagy ahogy a legtöbben ismerik, Miss Mood már évtizedek óta büszke cicagazdi, hiszen két kiskedvence közül az idősebbik, Bájos már idén ünnepelte a 15. születésnapját, míg Sisike a 4. évét töltötte be. És bizony az ünneplést itt szó szerint kell érteni, ugyanis Dóri egy gyerekzsúrt vagy éppen babaváró bulit megszégyenítő ünnepélyt rendezett a két kisállatnak, dekorral, konfettivel, finom falatokkal és mindennel, amit csak egy macska – vagy akár ember – kívánhat.

Ezek után pedig valószínűleg senki sem lepődik meg azon, hogy a cicusok egészségére még a buliknál is jobban odafigyel. Szerencsére azonban ismét csak „felesleges pénzköltésnek” bizonyult a rutinvizsgálat, ami miatt el is sírta magát.
Olyan híreket kaptam, hogy megint sírva fakadtam. Nagyon nehéz hónap volt a május, és persze, hogy a féléves nagy vizsgálatunk is májusra esett Bájcikával
– kezdte Miss Mood Instagram-oldalán.
„Ugye ő egy 15 éves boldog cica, de a macskák nagy fájdalomrejtők, azaz elképesztően jól titkolják, ha valami nincs rendben velük.”
Éppen ezért félévente hordom nagylaborra, szívultrahangra és fogászati vizsgálatra, és csak reménykedem, hogy feleslegesen költöm el a pénzt ezekre.
„És igen, engedjétek meg, hogy dicsekedjek, Bájoska minden vizsgálata remek eredményt hozott, így örömkönnyekkel távoztunk a kórházból” – mesélte a videóban boldogan, ahol magát a vizsgálatot és felszabadult, meghatott pillanatot is megmutatta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.