Básti Juli: „Mámoros időtöltés, amikor az unokánk velünk van”

Nem volt könnyű időszak, a színházi évadot nagyon megnehezíti egy betegségsorozat, véli Básti Juli, aki a hot! magazinnak mesélt hosszan arról is, milyen érzés nagymamának lenni, és milyen a kapcsolata menyével, Martinovics Dorinával. A színésznő idén olyan darabban is szerepelt, amelyet fia, Puskás Samu rendezett, erről az élményéről is beszámolt a magazin megkeresésére. 

hot!: Milyen volt a színházi évada? 

Básti Juli: Mindegyik darabomat szeretem. A napokban ünnepeltük a Nem félünk a farkastól 100. előadását, a nemrég bemutatott A Macs­kalápon és A kripli című darabokat is kedvelem, akárcsak az Erkelben az Apáca show-t, és bizony még mindig, a 300. előadás után is szeretem a New York-i komédiát. Nehéz évad volt, nagyon sokat játszottam. 

A Covid óta érzem a változást. Nem volt súlyos az állapotom, de ahhoz képest hosszadalmas volt a felépülés, heteken át nem tudtam kigyógyulni belőle sem én, sem a többiek. A színházi évadot nagyon megnehezíti egy ilyen betegségsorozat.

A Macskalápon című darabban együtt játszik a menyével, Martinovics Dorinával. Milyen a közös munka?

Régóta ismerem őt, szeretjük és tiszteljük egymást, sokat dolgoztunk együtt filmekben, sorozatokban. Az említett darabban 21 évvel ezelőtt az enyém volt a főszerep, most pedig az övé. Nekem akkor sokat adott, hogy Hester bőrébe bújhattam. Pokoli nehéz szerep, irgalmatlan színészi feladat, Dorina csodálatos benne.

Básti Juli fia rendezte a darabot

Az egyik fia, Puskás Samu fordította le újra és rendezte a drámát. Miért éppen ezt a darabot választotta? 

Amikor két évtizede ezt játszottam, a fiam még kisgyerek volt, és nem engedtem neki, hogy lássa. Később kérte, hadd nézze meg a felvételt, akkor találkozott először a darabbal – és úgy látszik, beakadt neki. Az ő modernebb fordítása jobban is tetszik, és a nézők számára is érthetőbb, ez a szöveg könnyebben betalál a szívükbe, a lelkükbe.

Samuval, Dorinával és a férjével, Tamással beszélnek otthon a darabról?

Amikor együtt vagyunk, inkább unokázunk és minden­féléről beszélgetünk, de pont a darabról nem sokat, hiszen arra valók a színházi próbák. Ott elemezzük a darabot, lassan körvonalazódnak a szerepek, helyükre kerülnek a dramaturgiai hangsúlyok.

Básti Juli Kossuth-díja: fel kellett dolgoznia

Fiatalon lett Kossuth-díjas. Hogy viselte az ezzel járó ­figyelmet? 

Egy ilyen jelentős díj extra ­felelősséget rak az emberre. Nagyon boldog voltam, hogy megkaptam, mégis bénítólag hatott rám. Aztán próbáltam nem foglalkozni vele, mert ez nagy teher, bármikor kapja is meg az ember. Szerencsére a Katona József Színházban ­elfogadó közegben dolgoztam.

Régen vagy a mai, modern világban könnyebb egy ­színésznek?

Sokkal nehezebb most a fiataloknak, mert rengeteg iskola, egyetem, tanoda van, amelyek ontják magukból a végzősöket, de a színházak felvevőképessége nem változott, alig van munka és fogadókészség. Ez egyébként felelőtlenség. 

Ugyanakkor ma már a tévé, a mozi, az internet is verseng a színházzal, csábítja a nézőket.

Még mindig van bizonytalanság, izgalom önben, amikor egy új darabban szerepel? 

Igen. Ötven éve vagyok színész, de soha nem tehettem meg, hogy bármit is félvállról vegyek. 

És minden szerepet elölről kell kezdeni, ráadásul idővel a felelősség is nő, hiszen egyre többet tudunk a szakmánkról, így egyre többel tartozunk ­neki és a közönségnek. Igen, ma is ugyanakkora az izgalom bennem, és eleinte ugyanúgy megmászhatatlan hegynek ­tűnik minden feladat.

Milyen anya volt Básti Juli? 

A gyerekeim azt mondják, hogy nagyon jó édesanya voltam. Persze, erről én soha nem faggattam őket, de amikor mások megkérdezik tőlük, akkor ezt válaszolják. Úgyhogy reménykedem… Szerető, következetes anya voltam, és egyáltalán nem voltam szigorú, sőt! 

Hiszek abban, hogy a gyerek pontosan érzi, mi az, amit megtehet, és mi az, amit nem. Én csak terelgettem őket. Talán ezért nem volt lázadó korszaka egyik fiamnak sem, merthogy nem volt mi ellen ­lázadniuk.

Már nemcsak anya, hanem nagymama is. Nagyon ­élvezi?

Hát persze! Elképesztően édes ez a gyerek, nagy ajándék mind­annyiunknak! Kedves, nagyon szép, humoros, és édes a hangja. Viccesen erős, rekedt, ahogy nevet, ami nekem ellenállhatatlan. Imádom nevettetni és hallgatni! Mámoros időtöltés, amikor az unokánk velünk van…

Vasárnaponként gyakran ebédel együtt a család? 

Ha mindenki ráér, akkor igen, együtt ebédelünk. Ami meg Noamot, az unokámat illeti, gyakran vigyázunk rá; olyan is volt már, hogy nálunk aludt. 

Beszéltünk arról, hogy milyen nagymama. De milyen anyósnak tartja magát? 

Szerintem szuper anyós vagyok. Nagyon szeretem Dorinát, így könnyű annak lennem. Egyébként a fiaim barátnőit mindig elfogadtam, jóban vagyok velük. Szóval ebből soha nem volt gond. Bízom a fiaimban, és ha ők szeretik a gyerekeimet, én miért ne szeretném őket? 

Persze, könnyű nekem, mert mindig szuper csajokat választottak! (Nevet.)

Mennyire különböző ­a három fia?

Nincs két egyforma ember, pláne három! Nagyon különböznek, de mindannyian nagyon érzékenyek és tehetségesek. Máshogy nem is megy: érzéketlen vagy kevésbé érzékeny emberek nem foglalkozhatnak sem filmmel, sem ­színházzal.

Amikor nem színházzal foglalkozik, mi az, ami leköti önt?

Például a sok interjú! Na jó, csak viccelek… Nincs különösebb hobbim. Imádom a zenét. Mindenfajtát. Rengeteget olvasok. Könyveket, színdarabokat, híreket. Ám egy-egy nehéz előadás után néha csak nézek ki a fejemből, és örülök, hogy túl vagyok rajta. De ha fúj
a szél, és nézek egy fát, ahogy zizegnek-susognak vagy ősszel zörögnek a levelei, az is megnyugtat és kielégít.

Milyen tervei vannak nyárra? 

A Centrál Színház színészei a Szigliget Várudvarban játszanak augusztus 8. és 22. között. Én pedig, ahogy eddig minden nyáron, megyek Dés Lászlóval koncertezni. 

Talán részben ezért is találtuk ki a férjemmel huszonhat évvel ezelőtt a Keszthelyi Nyári Játékokat. Lehet, hogy nyáron ismét eljutunk Horvátországba; amúgy az igazi kedvencünk Szardínia, ahol csodás a tenger, és nagyon tiszta a víz.