Szalay Kriszta egy megrázó színdarab előkészületei során döntött úgy, hogy a saját bőrén tapasztalja meg, milyen az utcán boldogulni. A történet főhőse egy olyan asszony volt, aki 25 éve élt fedél nélkül, a színésznő pedig nem akart felszínes lenni: koszos, szakadt ruhákba bújt, kifestette a fogait, és elvegyült a budapesti éjszakában. Az öt napig tartó kísérlet azonban sokkal mélyebb nyomokat hagyott benne, mint azt bárki gondolta volna.

Az első napok sokkhatása azonnal térdre kényszerítette a színésznőt. A hirtelen jött kirekesztettség és a társadalom teljes közönye mély depresszióba sodorta az utcán bolyongó művészt.
Az első két nap a teljes depresszió, hogy hogy nem vesznek tudomást rólam, tehát megszűntem létezni, és ez volt a legborzasztóbb. Elfelejtettem, hogy családom van. Elfelejtettem, hogy lakásom van, és én biztonságban vagyok, mert annyira mélyen átéltem azt a helyzetet, amit az utcára szorultak átélnek.
Kriszta a mindennapi megaláztatásokkal is szembesült, amelyekről a hétköznapi embernek fogalma sincsen. Amikor egy alkalommal megpróbált elmenni mosdóba, mereven elzárkóztak előle, ami lelkileg teljesen összetörte.
„Bementem WC-re egy nyugdíjas otthonba, vagy egy ilyen nyugdíjas klubba, és nem engedtek be, és egy szégyenfolyosón kellett átjönnöm, és arra emlékszem, hogy folytak a könnyeim, mert úgy néztek rám” – kezdte mesélni a múlt emlékeit Szalay Kriszta.

A színésznő hamar rájött, hogy az utcán élőknek minden egyes nap a puszta túlélésről szól. Munkát nem kapott, a női szállókra a hatalmas tömeg miatt be sem jutott, az ételosztásoknál pedig esélye sem volt, hiszen elmondása szerint nyolcvanan álltak sorba alig ötven adag ételért. Ráadásul a fagyos októberi időjárás azonnal rányomta a bélyegét a külsejére: az arca szétfagyott, és pillanatok alatt megöregedett. Végül a biztonsága érdekében egy ponton kénytelen volt külső segítséget kérni.
Úgy volt, hogy kint maradok, de aztán ilyen aluljáróban akkor még rengeteg drogos volt, és azt nem akartam, úgyhogy éjfélkor mindig lejött értem a férjem, és akkor hajnalban visszavitt. Szóval ez volt a luxi hajléktalanság ilyen értelemben. Nem akartam hazudni. Tehát tudom, hogy az én életképességemmel be tudtam volna könyörögni magam, de nem akartam senkit becsapni, meg elvenni valakitől, aki valóban ilyen helyzetben van.

Bár a kísérlet lelkileg és fizikailag is megterhelő volt, az ötödik napra Kriszta egy egészen megdöbbentő, kettős érzést is megtapasztalt, ami rávilágított a hajléktalan-lét egy másik, rejtett pszichológiájára.
Az ötödik napnál már azt éreztem, hogy na, itt a vége… De az volt bennem, hogy de jó, hogy nem kell a csekkekkel foglalkoznom, de jó, hogy nem kell szerveznem. Úristen, semmiféle dolgom nincs, amit amúgy utálok. Ezt a fajta szabadságot nagyon megéreztem, és meg is tetszett
– zárta a mindig kíváncsi és hajthatatlan színésznő a Palikék Világa műsorában. A színésznő elképesztő utazása végül elérte a célját: a megszerzett tapasztalatokból egy megrázóan hiteles színdarab született. Kriszta azóta is missziójának tekinti az érzékenyítést, a családja és férje, Cserna Antal pedig az első perctől kezdve minden őrült, de nemes ötletében maximálisan támogatta őt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.