Kedden, május 19-én érkezett a megrázó hír: Scherer Péter elhunyt. Sokunk kedvence örökre lehunyta a szemét.

A színész halálhíre mindenkit váratlanul ért, és nem csak azért, mert mindössze 64 éves volt. Hosszú ideje betegeskedett, de erről senki sem tudott, ráadásul az utolsó pillanatig aktív volt. Halála előtt nem sokkal még mosolyogva adott interjút, halála napján még színpadra is állt volna – ha a sors nem szól közbe.
Most az is kiderült: Scherer Péter alakjával, karakterével egy igen különleges helyen, igen különleges formátumban találkozhatunk majd: ő lett ugyanis Karsa Tímea trilógiává bővülő "42 év" kötetének egyik figurája. Mondhatni: ez lett az utolsó szerepe, az írónő ugyanis róla mintázta az októberben megjelenő harmadik kötet egyik figuráját.
"Ezt a karaktert kifejezetten azért találtam ki, hogy valamilyen formában beleírhassam őt" – magyarázta a 42 év-könyvek szerzője, Karsa Tímea.
Olyan karakterre volt szükségem, aki rögtön szerethető, aki imádja az életet, akinek a szeméből sugárzó derű rögtön átragad arra, akivel beszél.
Így született meg a történetben feltűnő francia zöldséges, Pierre figurája: egy ötvenes, bajuszos, göndör hajú férfi, aki kedvességével és emberközeli humorával hamar az olvasók kedvence lesz. A karakter megalkotásakor az írónő fejében végig Scherer Péter karakteres arca és különleges kisugárzása lebegett. Azt a fajta szerethető, melegszívű figurát jeleníti meg, aki néhány mondattal is képes melegséget teremteni maga körül.

"Az ősszel megjelenő kötet írásakor fel sem merült bennem, hogy Scherer Péter a regény megjelenésekor már nem lesz az élők sorában. Nem tudtam volna elképzelni olyan világot, amiben ő nincsen. Újságíróként voltam olyan szerencsés, hogy interjút készíthettem vele, de annyira elkanyarodtunk arról, hogy a filmjéről beszéljünk, hogy végül nem írtam meg az interjút. A szerepéről kellett volna szólnia, de ennél sokkal fontosabbról volt szó: az életről és róla. Arról, hogy mikor érezte azt, hogy ő valódi színész. Hogy az édesapja mikor ismerte el, hogy a fiából színész lett. Talán nem is tudta már, hogy mekkora. Lehet, hogy egyszer a szerzői oldalamra megírom a soha le nem adott interjút, még méltóbb emléket állítva egy ilyen nagybetűs ember előtt" – árulta el a szerző.
A magánkiadás-mentő HM Könyvek gondozásában készült 42 év és a 42 év – Mi lett volna, ha… ? folytatása, a 42 év – Mi lesz, ha… ? a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon debütál október 1-én, immáron Scherer Péter emlékének ajánlva.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.