Palvin Barbara terhessége pillanatok alatt járta be a magyar és a nemzetközi sajtót is. Az örömhír szó szerint futótűzként terjedt, s azóta is sorra érkeznek a gyönyörű kismamához a gratulációk és a jókívánságok. A hír talán azért is váltott ki az emberekből ekkora örömöt, mert Pavin Barbara tavaly őszintén vallott arról, hogy endometriózissal küzdött, és 2025 augusztusában műtéten is átesett.

A világhírű modell tehát nemcsak a boldog bejelentéssel adott örömhírt, hanem azzal is, hogy korábban nyíltan beszélt nőgyógyászati problémáiról. A műtét előtt ugyanis fáradtság, erős fájdalmak, rendszertelen és erős vérzés, valamint álmatlan éjszakák kísérték a mindennapjait. A beavatkozás azonban sikeres volt, erre pedig nincs is szembetűnőbb bizonyíték, mint Palvin Barbara gömbölyödő pocakja.
Palvin Barbara azt nem osztotta meg a követőivel, hogy pontosan hányadik hétben van, de az bizonyos, hogy a beavatkozás után néhány hónappal sikerülhetett teherbe esnie – ez pedig szakértők szerint ritka, de korántsem példa nélküli helyzet.
Dr. Fülöp István endometriózis specialista és meddőségi szakorvos szerint Palvin Barbara esete különösen szerencsésnek számít.
Szerintem a 25–30. hét között lehet Barbara az általam látott képek alapján
– mondta a szakember Palvin Barbara várandóssága kapcsán.
„Az endometriózis egy összetett betegség, amelynek stádiuma nem mindig áll arányban a tünetek súlyosságával. Előfordulhat enyhébb eset súlyos panaszokkal, és előrehaladott állapot kevés tünettel is. Az endometriózis a termékenységet is jelentősen befolyásolhatja, a női eredetű meddőség akár 30%-ban is szerepet játszhat. Éppen ezért a műtétek célja a lehető legteljesebb eltávolítás, majd a pontos utánkövetés és a teherbeesési esélyek felmérése. A műtét utáni 1–3 hónapban indulhat el ideálisan a terhesség” – fogalmazott, hozzátéve: ha a beavatkozás sikeres, sok esetben 6–12 hónapon belül spontán várandósság is kialakulhat.
Barbara esetében ez a folyamat kifejezetten gyorsan történt, tehát ő nagyon szerencsés.

Dr. Fülöp arról is beszélt, hogy a betegség sajnos hajlamos a kiújulásra, ezért a műtét után kiemelten fontos az életmód, a táplálkozás és a mozgás.
„Sok páciensnél glutén- és laktózcsökkentett étrendet, a vörös húsok mérséklését, valamint rendszeres testmozgást javasolunk, amelyek segíthetnek a visszaesés kockázatának csökkentésében. Az endometriózis kezelése és a meddőségi ellátás szorosan összefonódik, és a legjobb eredmények akkor születnek, ha a két területet együtt kezelik.”

Palvin Barbara korábban maga is beszélt arról, mennyire megterhelő volt számára a betegség: nemcsak a fizikai fájdalom, hanem a kimerültség és az alvásproblémák is részei voltak a mindennapjainak. Most azonban úgy tűnik, a nehéz időszak után egy örömteli és reményteli szakasz kezdődött az életében.
„Barbara valóban egy nagyon szerencsés nő, hiszen kifejezetten rövid idő után sikerült teherbe esnie. Azt kell még tudni erről az endometriózisról, hogy ez egy hormonfüggő betegség. A terhességi hormonállapot, illetve a szülést követően a szoptatási időszak alatti hormonállapot kifejezetten negatív hatású az endometriózisra. Csak a ciklus visszatérésével jelenhetnek meg olyan állapotok, amelyek az újraaktiválódást kezdeményezhetik, tehát erre kell figyelni.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.