Tóth Gabi sosem rejtette véka alá, hogy számára a magyar hagyományok, a család, a hit és a keresztény értékrend kiemelten fontos. Az énekesnő az elmúlt években többször is nyíltan beszélt arról, hogy ezek az értékek határozzák meg a gondolkodását, és politikai kérdésekben is ezek mentén hozza meg a döntéseit.

Tóth Gabi mindig is vállalta, hogy támogatja a Fideszt és Orbán Viktor miniszterelnököt, és ez most, a választás előtti napokban sincs másképp. Az énekesnő ezúttal egy rövid, de annál lényegretörőbb videóban osztotta meg a gondolatait, amelyben elmondta, miért tartja fontosnak, hogy vasárnap a jelenlegi kormány mellett tegye le a voksát.
Tóth Gabi számára – mint mondta – a legfontosabb szempont a béke és a biztonság. Anyaként különösen fontosnak érzi, hogy olyan jövője legyen az országnak, amelyben a következő generációk nyugodt és békés körülmények között nőhetnek fel. Az énekesnőt a választás napján is ez a gondolat vezeti majd a szavazófülkében, amikor meghozza a döntését.
Számomra is Magyarországnak a békéje és a biztonsága a legfontosabb anyaként és nőként, hogy egy olyan világot hagyhassak majd magam után, amiben tudom, hogy majd békességben nőhetnek fel az utódaim. Ezért is fogok szavazni Orbán Viktorra. Hajrá Fidesz!
– fogalmazott Tóth Gabi.
Tóth Gabi tehát egyértelművé tette: számára a család, a hit és az ország békéje olyan alapvető értékek, amelyek mentén most is meghozza a döntését a választás napján.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.