Lapunk is beszámolt már arról, ahogy egyre több az aggasztó jel Stohl András és Kiss Kriszta körül. A Nagy Ő legutóbbi évadában a színész kereste az igaz szerelmet, miután a kapcsolata véget ért feleségével, Vicával. Bár eleinte úgy tűnt, a felnőttfilmesként is ismert Kiara Lord lesz a befutó, Stohl András végül Kriszta mellett döntött. Azóta hónapok teltek el, és bár kezdetben minden jól alakult, jelenleg nagyon úgy fest, a páros időközben szakított.

Sokak szemében már az árulkodónak bizonyult, ahogy Buci és választottja arra jutottak, nem költöznek össze, majd egy idő után Kriszta A Nagy Duettbe sem kísérte el a zsűriként helyet foglaló színészt. Később Kriszta a Storynak árulta el, Stohl András egyéb elfoglaltság miatt nem tud ott lenni a születésnapján, noha állította, később majd bepótolják.
Ilyen előzmények után jött Hajdú Péter műsora, aminek Kiss Kriszta lesz a vendége, és ahol egy árulkodó mondat hagyta el a száját.
A kérdésedre visszatérve, hogy miért is vagyok egyedül
– kezdte válaszát Stohl András választottja.
A legtöbben ebből kiindulva máris elkönyvelték: a páros végül szakított egymással.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.