Elképesztő embertelenség és gyűlölet rázta meg a magyar közéletet: miközben Rubint Réka a TV2 Napló című műsorában könnyek között vallott négy éve tartó rákbetegségéről, a kegyetlen kommentelők már a fitneszedző és Orbán Viktor miniszterelnök halálát kívánták, mivel utóbbi ki merte fejezni jókívánságát az édesanya egészségügyi állapota okán. A baloldali trollok bemutatták, hogy semmi sem szent számukra, hiszen még ezt a pillanatot is képesek voltak beszennyezni, bebizonyítva, hogy bizonyos körökben az emberi életnél is fontosabb az aljas sárdobálás.

A fitneszkirálynő kálváriája még 2022-ben kezdődött, egy olyan időszakban, amikor a sors egyébként is válogatott kínokat mért a Schobert családra. Réka akkor kapta meg a lesújtó diagnózist a rosszindulatú daganatról, amikor éppen édesanyját gyászolta, és férje, Schobert Norbert életéért is aggódnia kellett, aki rövid időn belül két súlyos szívműtéten esett át. Réka azonban a rá jellemző emberfeletti erővel, a nyilvánosság elől elzárva, némán küzdött a gyilkos kórral. Még a legkeményebb kezelések alatt is tartotta az edzéseket, bátorította a rajongóit, miközben a parókája alatt egyre több titkot és fájdalmat őrzött.
A drámai vallomás után nem maradtak el a támogató üzenetek. Orbán Viktor miniszterelnök egy megható Instagram-hozzászólásban biztosította Rékát az együttérzéséről: „Veled vagyunk, Réka! Fantasztikus az erőd, egy ország büszke rád” – írta a kormányfő. Erre a gesztusra Schobert Norbi is azonnal reagált, megköszönve a miniszterelnök szavait, és hitet téve a család hűsége mellett. Ez a pillanat az össznemzeti összefogás szimbóluma is lehetne, ám a baloldali trollhadat ez sem állította meg a gátlástalan gyalázkodásban.

A méltóságot sértő megnyilvánulások és a politikai indulatoktól fűtött halálkívánságok mély felháborodást váltottak ki minden jóérzésű emberből. Egy édesanya betegségét vicc tárgyává tenni, valamint az ország vezetőjének halálát követelni olyan mélység, ahonnan nincs visszatérés. Rubint Réka példája azonban mindennél erősebb: ő nem a gyűlölködőkkel, hanem az élettel és a gyógyulással foglalkozik, bátorsága pedig reményt ad mindazoknak, akik hasonlóan kilátástalannak tűnő harcot vívnak a mindennapokban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.