A Nagy Ő egykori sztárja, Lovas Annabella elhunyt, a spanyol hatóságok azonosították a Kanári-szigeteken talált holttestét. Halála kapcsán a rendőrség kizárta az idegenkezűséget, mégis sok a kérdés, a fiatal nő halálának oka egyelőre nem ismert.

A Kecskemét közelében élő szülei az elmúlt hónapokban mindent megtettek annak érdekében, hogy előkerüljön a szeretett lányuk, még egy helyi magyar férfival is felvették a kapcsolatot, hogy "nyomozzon" utána. Érthető módon most teljesen össze vannak törve. Egy ügyvédet is felfogadtak annak érdekében, hogy képviselje őket az eljárásban és hozzájuthassanak a nyomozás irataihoz
– mondta el a Blikknek a gyászoló család egyik közeli ismerőse.
A 32 éves Lovas Annabella korábban többször is eltűnt, utoljára 2025. február 23-án jelentették be, hogy nyoma veszett. A maradványaira még tavaly március 6-án találtak rá a Berriel-szurdokban, de a félmeztelen holttestet csak nemrég sikerült azonosítani. A rendőrségi vizsgálatok jelenlegi állása szerint kizárták az idegenkezűséget és a bűncselekmény lehetőségét. A sztárnak számos nehézséggel kellett szembenéznie, daganattal is küzdött.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.