Vadász Gábor szinte azonnal összeköltözött párjával: „Timivel akarom leélni az életemet”

A mélyszegénységből indult, mégis mert álmodozni. Vadász Gábor hosszú utat járt be a sikerig. A hot! magazin újságírója vele beszélgetett származásról, boldogságról, arról, milyen erős kötelék fűzi szerelméhez. Vadász Gábor párjába a színpadon szeretett bele, azonban a kollégák előbb tudtak a köztük dúló érzelmekről, mint ők maguk. Vadász Gábor barátja Növényi Norbert is, akivel a Gólkirályság forgatásain ismerkedtek meg. 

Vadász Gábor: „Sokszor csak zsíros kenyérre jutott”

Szeghalom, Békéscsaba, Budapest egyaránt fontos állomások a színész életében. Ma már azonban Vadász Gábor sorozatban is kamatoztatja mindazt, amit eddig megtanult a színész mesterségről. Párjával, Szőlőskei Tímeával eljegyezték egymást, a gyűrűt mindketten büszkén viselik. 

Hogyan emlékszel vissza a gyerekkorodra?

„Szeghalmon éltünk, elég szegények voltunk” - mesélte a hot! magazinnak a színész. „Anyukám három osztályt végzett. Előbb otthon volt velem meg a bátyámmal, aztán a helyi szövödében dolgozott. Édesapánk a katonaságnál fejezte be a nyolc osztályt, állami építőipari vállalatnál volt a munkahelye, de az is megszűnt, mint a szövöde. Attól kezdve csak a közmunka jutott neki. A város Cigány Párizs nevű részében laktunk, sokszor csak zsíros kenyér jutott, de boldogok voltunk, sokat nevettünk.”

Mekkora volt az esélye annak, hogy a család fiatalabb fia színész lesz?

„A bátyám, Ernő géplakatos, Németországban dolgozik, a német származású felesége itthon várja. Én is szakmunkásképzőt végeztem. Nagyon szerettem énekelni, táncolni, a bátyám volt a példaképem, aki a Gyémántgyűrű autentikus együttes tagja volt. A könnyebb műfajt is kedveltem, Máté Péter, Cserháti Zsuzsa dalait. Víghné Bátori Erzsébet, a tanárom elvitt Békéscsabára színházhoz jelentkezni; még csak nézőként sem jártam addig előadáson. Felvettek az alapítványi iskolába, azzal a feltétellel, hogy leérettségizem.”

Hogy fogadták otthon, hogy elköltözöl és továbbtanulsz?

„Nagyon féltettek. Kedvesek, elfogadóak voltak a színháznál; azt szokták mondani, hogy a művészek színvakok, nem számít a bőrszín. De meg kellett szoknom, hogy kol­lé­gium­ban lakom, másokkal alszom egy szobában. Két-három hétig honvágyam volt. Otthon megvolt a ritmus: felkeltünk, kávéztunk – aztán egy kávéval kevesebbet tettek az asztalra.”

Vadász Gábor: „Bírni kellett a nyomást”

Anyagilag nem jelentett megterhelést a szüleidnek, hogy kiesett a kereseted? Ráadásul nyilván fizetni kellett a kollégiumért, az ellátásért, az oktatásért...

„Végtelenül rendesek voltak a szeghalmiak: a polgármester és a jegyző fizették az első tanévemet. Másodévben már statisztáltunk, kisebb szerepeket kaptunk – kerestünk, és nem kellett otthonról várnom a pénzt.”

Négyéves volt az iskola. A Színművészetire hasonlított az oktatás?

„Tanultunk színészmesterséget, zenés színházi mesterséget, elméletet, drámatörténetet. Bartus Gyula és Felkai Eszter voltak az osztályfőnökeim. Nagyon jó színvonalon oktattak, és rostavizsgáink is voltak. Bírni kellett a nyomást. Jó osztályom volt, és megtanultam tanulni. Tudtam, hogy ez az a hivatás, amit életem végéig akarok művelni, A város és a Jókai Színház lett az otthonom. Nagyon jó szerepeket kaptam. Játszottam a Jó estét, nyár, jó estét, szerelem című darab főszerepét, Viktort. Talán még kicsit fiatal is voltam a feladathoz. Színpadra léptem a Vértestvérekben, a Lear királyban. Olyan színészekkel találkoztam, akiktől nagyon sokat tanultam. Gáspár Tibor például elmondta, hogy még egy „ha” szócskát sem mindegy, miként ejtünk ki a színpadon. Vele folyamatosan beszélgettem, elmélyülten foglalkozott a szerepeivel. Hálás vagyok mindenkinek, aki hozzátett a személyiségemhez.”

Harmincas színészként kerültél Budapestre. Miért mondtál búcsút a Jókai Színháznak?

„Horgas Ádám rendezővel dolgoztam már együtt – A dzsungel könyvében játszottam Ake­lát –, és amikor a Játékszín műsorára tűzte az Életrevalókat, a valóság és a film nyomán készült színdarabot, úgy gondolta, alkalmas leszek Driss szerepére.”

Vadász Gábor: „Izgultam, zavarban voltam”

Hogy érezted magad a fővárosban?

„Nekem Békéscsabán is meg kellett tanulnom a várost. Itt eleinte fogalmam sem volt arról, miként jutok el egyik helyről a másikra, milyen járművekkel kell közlekednem. Abban sem nagyon lehettem biztos, hogy ismernek, bár korábban felléptünk a RaM-ban a vidéki színházak fesztiváljain. Izgultam, zavarban voltam. Kitűnő művészeket ismertem meg a Játékszínben. Zsurzs Kati zseniális színésznő. Hirt­ling Istvánnal nagyon összecsiszolódtunk, a szeme villanásából érezzük a másik gondolatát; külsőleg-belsőleg elegáns, remek színész.”

Hogy ért a kirobbanó siker?

„Az utolsó pillanatig bizonytalan voltam magamban. Horgas Ádámot kérdezgettem: „Jó leszek én ebben?””

Az lettél. Még Kránitz Lajos-díjat is kaptál. A Játékszín nem csupán színpadi sikereket hozott számodra, hanem teljesen megváltoztatta az életedet is.

„Egy akkora szerelmet hozott, ami a mai napig tart. A próbák során nagyon sokat beszélgettünk Szőlőskei Tímeával, nevettünk, napról napra alig vártam, hogy vele legyek. De még eltelt néhány hónap, hogy a 2017 februári bemutatót követő nyáron egy pár legyünk.”

Utána már gyorsabban éltétek a közös életeteket?

„Szinte azonnal összeköltöztünk. Édesanyám, aki egy bölcs asszony volt, imádta Timit. Velünk utazott életében először Budapestre, ötvenöt évesen. Sajnos már három éve nincs köztünk. Engem Timi édesanyja szeretett meg, akivel együtt lakunk egy kertes házban Budakeszin. Én pedig tudom, hogy Timivel akarom leélni az életemet. Fél év után megkértem a kezét, eljegyeztük egymást, hordjuk a gyűrűt is.”

A Játékszín több előadásában is benne vagy, ahogy a Vidám Színpadon is. Közben sorozatokban is játszottál. Készülsz új szerepre?

„Belekóstoltam a televíziózásba is, a Gólkirályságban szereztem egy új barátot, Növényi Norbertet – nagyon jó ember. A Vidám Színpadon most mutattuk be a Csoda olasz módra című vígjátékot, nagyon élveztem a próbákat.”