Benyeczki Palkó ugyan nem jutott be a döntőbe, de karakteres személyiségével és szókimondó stílusával így is a nézők egyik kedvence lett. A Séfek Séfe fiatal versenyzője most arról mesélt, hogyan talált rá a szakács pályára, mi motiválta a jelentkezésnél, és mi történt vele a műsor után.

A nagyszájú, szókimondó Palkó számára az elődöntő jelentette a végállomást, így nem vehetett részt a fináléban, ahol Marczinek Norbert, Mikula Patrik és Molnár Dávid küzdöttek a győzelemért. A fiatal séfjelölt azonban így is komoly teljesítményt tett le az asztalra, ezért a Bors megkereste, hogy meséljen az útjáról.
Palkó meglepő őszinteséggel mesélt arról, hogyan sodorta az élet a konyha felé.
Autószerelőnek tanultam, de nem éreztem magam a helyemen. Egy nagyon fiús iskola volt, kevés lánnyal, ami nekem nem igazán feküdt. Aztán megláttam egy másik sulit, ahol szakácsnak is lehetett tanulni, és ott már teljesen más volt a hangulat
– mesélte nevetve.
Azt mondja, a döntésében a családja is támogatta. „A szüleim azt mondták, az a legfontosabb, hogy azt csináljam, ami boldoggá tesz. Így váltottam, és utólag azt mondom, ez volt az egyik legjobb döntésem.”
Később jött rá, hogy a főzés szeretete már gyerekkorában is jelen volt az életében, amikor két mostohatestvérével sok időt töltött a nagymamájánál.
Sokat voltunk a mamámnál a két mostohatesómmal, és mindenféle maradékból főzőcskéztünk. Krumplihéjból, mindenből próbáltunk valamit készíteni, még kavicsokból is. Valószínűleg már ott megfogott ez az egész
– emlékezett vissza.
Azt is hozzátette, hogy számára a főzés egyfajta önkifejezés. „Ami a szívemen, az a számon, és a főzés is ilyen számomra. Egy módja annak, hogy megmutassam magam.”
A tanulmányai után szinte azonnal egy étterem konyháján találta magát, ahol gyorsan fel kellett vennie a tempót. „Kikerültem az iskolából és egyből egy étterembe kerültem. Ott már rendelni kellett az árut, szervezni a konyhát, minden hirtelen jött. Én azt mondom, a cápák úszva születnek, én is fejest ugrottam” – mesélte lelkesen. Azóta több helyen is dolgozott, Magyarország mellett Angliában és Ausztriában is szerzett tapasztalatot.
Mindig úgy voltam vele, hogy amennyit lehet, megtanulok egy helyen, aztán lépek tovább. Ebben a szakmában nem lehet elkényelmesedni, mert ha nem fejlődsz, lemaradsz.
Bár a műsorban többször is került feszült helyzetekbe, Palkó azt mondja, ez elkerülhetetlen egy ilyen versenyben, ahol nagy a tét és erős személyiségek dolgoznak együtt.
„Alapvetően nyugodt ember vagyok, de van az a pont, amikor már sok minden összegyűlik. Amikor főzés közben arra is figyelni kell, hogy ki mit csinál rosszul, meg hogy mindenki a saját feladatára koncentráljon, az nagyon sok energiát kivesz az emberből” – fejtette ki. Azt is elismerte, hogy néha előjött a temperamentumosabb oldala is. „Van egy erősebb személyiségem, és ha azt érzem, hogy szétesik a csapatmunka, akkor próbálok rendet tenni. Lehet, hogy ez néha konfliktusokkal jár, de én mindig a közös cél miatt szóltam.”
Bár a döntőbe nem jutott be, a műsort egyáltalán nem érzi kudarcnak.
Ez egy hatalmas tapasztalat volt. Rengeteget tanultam magamról és a szakmáról is. Ha újra kellene dönteni, ugyanúgy jelentkeznék
– tette hozzá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.