A Séfek Séfe 7. évadának győztese Mikula Patrik lett, aki Tischler Petra csapatában bizonyította, hogy nemcsak tehetséges, hanem mentálisan is rendkívül erős. A séf ráadásul nem is szoros küzdelemben győzött: jelentős pontkülönbséggel vitte el a fődíjat, ami egyértelművé tette, hogy a döntőben ki volt a legerősebb.

A győzelem pillanata azonban még őt is teljesen letaglózta.
„Hú, abban a pillanatban nagyon sokként ért az egész. Hirtelen nem is tudtam semmire gondolni, csak az volt bennem, hogy úristen, mi történik most, és hogy ez tényleg igaz. Volt egy csend a fejemben, és arra gondoltam, hogy a sok megpróbáltatás és a győzni akarás végre meghozta az eredményt.”
Bizonyítani akartam, hogy ki is az a Mikula Patrik.
A fiatal séf számára különösen fontos volt, hogy ne csak nyerjen, hanem meggyőző fölénnyel tegye ezt meg. „Az volt bennem: nem mondhatják azt, hogy hajszállal sikerült. 5-2-re nyertem, komoly szakemberek kóstolták az ételeimet, és ezt már senki nem veheti el tőlem.”

A nézők talán nem is sejtették, hogy a kamerák mögött milyen érzelmi terheket cipelt. A műsor előtt ugyanis elvesztette a nagymamáját, nem sokkal a győzelem után pedig a nagypapáját is.
Nekem ők voltak azok, akikhez mindig mentem, ha valami siker ért. Velük töltöttem a gyerekkorom nagy részét. Ezt a győzelmet a nagymamámnak ajánlottam. Nagyon nehéz időszak volt ez lelkileg.

Ráadásul egy komoly egészségügyi probléma árnyékolta be ezt az időszakot. Egy vizsgálat során derült ki, hogy életveszélyes agyi értágulata van.
„Voltak panaszaim: szédülés, fülzúgás. A vizsgálatok során derült ki, hogy egy majdnem 5 milliméteres agyi értágulatom van a szemem mögött. Azt mondták, ha ez megreped, nagyon nagy eséllyel azonnal meghalok. Nem volt kérdés, hogy meg kell műteni.” A beavatkozás komoly kockázatot jelentett, de Patrik elképesztő lelki erővel vágott bele.
Benne volt, hogy nem élem túl, vagy maradandó károsodásom lesz. De úgy voltam vele, csináljuk. Ha már idáig eljutottam, nem hátrálok meg.
Ami ezután történt, arra még az orvosok is felkapták a fejüket: Patrik alig két héttel a műtét után már újra dolgozott. „Mondták, hogy pihennem kellene, de én úgy voltam vele, ha ezen túljutottam, akkor valaki vigyáz rám. Két hét múlva már egy új hotel konyhájának beindításán dolgoztam több mint 2000 méteres magasságban.”
A győztes séf ma már a jövőre koncentrál. A 10 millió forintos nyereményt az otthonára szeretné fordítani, miközben azon dolgozik, hogy Magyarországon is komoly nevet építsen magának.
A Séfek Séfe trófeája mögött tehát egy olyan történet van, amit talán még egy filmben is nehéz lenne felülírni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.