Balogh Tamásné Esztert a tévénézők a Séfek Séfe 6. évadában ismerhették meg a nézők, ahol harsány személyiségével, és sajátos beszólásaival hamar központi karakterré vált. A 31 éves biztosítási tanácsadó azóta már több helyen is szerepelt, de természetesen a szíve csücske mindig a TV2 gasztro-realityje marad, ahova egyszer már visszatért idén, igaz, csak kísérőként. De, aki azt hitte, hogy ennyi volt, és Balogh Tamásné főzés nélkül marad a Séfek Séfe 2026-os évadában, az nagyobbat nem is tévedhetett volna.

Balogh Tamásné Eszter hatalmas port kavart azzal, hogy egy barátnőjét elkísérte a Séfek Séfe 7. évadának válogatójára. Sokan, köztük egy korábbi versenyző is azt hitte, hogy ő indul újra a versenyben. Ez persze nem igaz, de azt a ziccert mégsem hagyhatta ki, hogy ezek után az elődöntőben is tiszteletét tegye, sőt, főzzön is. És bár Minh az első pillanatban nem volt épp elragadtatva a kapott segítőtől, végül imádta a közös munkát.
Nem néztem az előző évadot, de a férjem által tudom, hogy volt benne egy nagyon jó személyiség, Balogh Tamásné, de nem szeretném őt kapni
– mondta, mielőtt kibontotta a borítékját, amiben épp Eszter neve volt.
„Ha rajtam múlik, akkor nem 10 milliót kapsz anyukám, hanem 20-at” – jelentette ki Balogh Tamásné a bemutatkozás után, és elszántságával azonnal le is vette a lábáról Tischler Petra versenyzőjét.
„Gondolkoztam, hogy ez rossz-e nekem, de aztán úgy voltam vele, hogy nem, vicces lesz. Nem baj, legalább a feszültség feloldásra tök jó lesz” – mondta végül Minh, és igaza is lett.

Hiába Eszter minden igyekezete, de végül Minhnek búcsúznia kellett a versenytől a döntő előtt, ahogy Veégh Attilának és Benyeczkó Palkónak is, így a három döntős: Mikula Patrik, Molnár Dávid és Marczinek Norbi lettek. A műsor korábbi sztárja szerint azonban ez egyáltalán nem meglepő.
Minht nagyon megkedveltem, és szerintem nagyon ügyes is, főleg amatőrként, úgyhogy szurkoltam neki nagyon, de nem csodálkozom, hogy végül a profi szakácsok jutottak a döntőbe. Szerintem ebben a műsorban az amatőröknek elég kevés esélye van a győzelemre, mert nyilván tudásban nem tudják úgy felvenni a versenyt a szakmabeliekkel. A korábbi évadok győztesei is ezt bizonyították, és a döntősöket elnézve ez most sem lesz másként, de örülök, hogy Minh és Attila azért egy kicsit változtattak ezen azzal, hogy mindketten az elődöntőig jutottak hobbiszakácsként
– mondta a Borsnak Eszter.
De, hogy végül a három profi közül ki kerül ki győztesként, az csak a Séfek Séfe döntőjéből derül ki, holnap este 20.00 órától a TV2-n!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.