Az idei Glamour Gálán is a hazai sztárvilág legmeghatározóbb alakjai vonultak, nem véletlen, hogy Puskás-Dallos Bogi is a résztvevők között volt. Az esemény után meg is ragadta az alkalmat, Instagram posztban üzent korábbi tapasztalatairól.

Az énekesnő őszintén beszélt arról, milyen tapasztalatokat szerzett női előadóként a magyar médiában. Elárulta, hogy már egészen fiatalon, 17 éves kora óta komoly belső fejlődésen ment keresztül. Nemcsak emberként formálódott sokat, hanem szakmailag is rengeteget tanult és változott az évek során – írja a Metropol.
17 voltam az első gálámon, most 28 vagyok. Akkor törtetőbb voltam, ma már inkább introvertáltabb. Akkor kívülállónak éreztem magam, most pedig rengeteg ölelés, összekacsintás és koccintás fogadott.
Dallos Bogi külön kiemelte, mennyire hálás azoknak a tehetséges nőknek, barátainak, kollégáinak és ismerőseinek, akik inspirálták és támogatták őt. Szerinte a női összefogás és támogatás kulcsfontosságú a fejlődéshez, és rengeteget adott neki az, hogy ilyen közegben dolgozhat.
A sikeres énekesnő kihangsúlyozta, hogy a nők nem csak a férfiak "kellemes kiegészítői, akiknek csupán annyi a feladata, hogy bájosak és szépek legyenek".
Ha lehet egy üzenetem: engedjük el azokat a cikkeket, amelyekben férfiak mellett álló nőket úgy emlegetünk, mint „valakinek a párja”. Nézzünk utána a nevüknek, a munkájuknak, a produktumuknak. Ha két ismert ember összeházasodik, attól még a nő ugyanúgy önálló entitás marad.
Az énekesnő sok támogató hozzászólást kapott az Instagram-posztja alá, amelyek egyetértenek a gondolataival.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.