A Mandiner hozzáteszi, a hazai rapvilág egyik legmeghatározóbb alakja, Curtis nem köntörfalazott Hajdú Péter kamerái előtt. Bár a Belehalok nézettsége már a 86 milliót is meghaladta, és az évfordulón egy közös fotóval emlékezett a múltra, a rapper tisztázta: a közös út Majkával végleg véget ért. Kijelentette, hogy egykori társával ma már nincs miről beszélniük, és a szakítás után neki nem a nulláról, hanem egyenesen a „mínuszról” kellett újra felépítenie önmagát és a karrierjét. A beszélgetés alkalmával azonban Curtis kitért a közéleti szerepvállalására is. Mint mondta, a jobboldaliságot otthonról hozta, és előadóként büszkén áll a Fidesz mellett. Számára megtiszteltetés, hogy felléphet a DPK eseményein, és nem érzi szükségét annak, hogy titkolja politikai meggyőződését - szerepel a Hiradó.hu cikkében.

„Én előadóként állok a Fidesz mellett, nekem ez a meggyőződésem”
– fogalmazott a zenész, hozzátéve, hogy bár az életében akadtak sötétebb epizódok, ő legalább nem akar miniszterelnök lenni. Az újpesti rapper őszintén vallott múltbéli botlásairól is. Elismerte, hogy életének legmélyebb szakaszában ő is „betévedt olyan szobákba, ahová nem kellett volna”, és bár ezekre az időszakokra nem büszke, a hibáival együtt vállalja önmagát.
Az interjúban Curtis a Magyar Péter-féle házibuliról is kifejtette véleményét, úgy fogalmazott: „Nagyon sokszor voltam ilyen buliban (…) meg is lett a következménye.”
A talpra állásban és a jelenlegi stabilitásában kulcsszerepe van feleségének, akivel már hat éve alkotnak egy párt, és aki minden helyzetben megértő társa maradt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.