Marót Viki születésétől kezdve ismerte Fenyő Miklóst, hiszen az akkor már befutott énekes a kórházba is bement, megnézni a baráti családba született kisbabát. Az énekesnő betéve tudja a Hungária teljes életművét, a Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar pedig rengeteg dalt játszik a zenekartól, ami nem csoda, hiszen számos dalt írt Novai Gábor Fenyővel közösen.

„Nagyon nehéz időszak ez... Amikor megszületettem, édesanyám elmondása szerint Mikiék voltak az elsők, akik bejöttek hozzám a kórházba. Ők előbb ismertek engem, mint én saját magamat, így az életem részévé váltak. Nem csak egy korszakot jelentett az én korosztályom számára. Mikiben én nem egy elérhetetlen sztárt láttam, hanem az embert” – mesélte Marót Viki a Borsnak.
A gyerekkorától kezdve ott volt az életében, felnőttkorában is sokat találkoztak, Fenyő Miklós meghívta vendégnek a szólókoncertjeire Novai Gáborral. „Megmaradt a kapcsolat, mindig volt miről beszélni. A bátyám által ismertem: édesanyám volt férje volt Miki apukájának a barátja, nagyon régi családi kapcsolódás ez” – tette hozzá.
A Hungáriát mindig bakeliten hallgatták, Viki bátyja, Flipper Öcsi és Fenyő nagyon jóban voltak egymással. Marót Viki családjához jártak a hazai rock and roll ismert alakjai, Fenyő mellett Komár László is.
Veresegyházán volt telkünk, jöttek hozzánk mindig családostul, egymás hegyén-hátán aludtunk, rengeteg közös történet van. Nyaranta voltak a bográcsozások, telente pedig anyukám tartott kocsonyapartikat. Óriási családi partik voltak, mindig előkerült a gitár, voltak sztorik, nagy nevetések, ez teljesen átitatta a gyerekkoromat. Én nem a sztárokat, hanem az embereket láttam, szívtam magamba a humorukat, a személyiségüket, meghatározóak voltak számomra.
Akik személyesen ismerték, arról számoltak be, hogy Fenyő alapvetően tartózkodó, introvertált ember volt, de közben gond nélkül kiállt tízezer ember elé. Marót Viki szerint ez a furcsa kettőség sokakban megvan:
Nem lehet általánosítani, de a bátyámban is megvolt ez, viszont amikor együtt voltak Mikivel, tudták oldani egymást. De ez Nova bácsiban is megvan, sőt bennem is. Én is egy befelé forduló ember vagyok a hétköznapokon. Ha ki kell állni a színpadra, akkor a személyiségünk másik oldalát tudjuk megélni, ez egyfajta terápia is egyben.

„Ha körülnézek, mindenki megkaphatta a Jóistentől, a sorstól azt, amit ember vágyhat. Ha Novára gondolok, ha a bátyámra, ha Mikire, azt látom, mind sikeres ember lett... bárcsak ezt mindenki megkaphatná a sorstól” – sóhajtotta az énekesnő.
Nem túlzás, az országot megrázta szombat reggel Fenyő Miklós halála. Marót Viki sem volt jobban informált, mint az ország, de ennek megvan az oka. „Próbáltam érdeklődni, de visszajátszottam magamban az az időszakot, amikor az én testvérem volt kórházban egy hónapig. Az nagyon kellemetlen tud lenni, amikor zaklatják ilyenkor a családot. Ezért én nem is hívtam őket, csak Nova bácsitól érdeklődtem. Ők sem tudtak többet, és ők is úgy voltak vele, nem akartak erőszakoskodni, tiszteletben tartották, hogy ez nagyon érzékeny időszak mindenki számára.
Lélegzet-visszafojtva vártuk a hírt, hogy jobban lesz, ahogy a bátyám esetében is az utolsó utáni pillanatig abban hittem, hogy rendbe jön.
Valahogy a fejemben és a szívemben nem volt benne, hogy ez megtörténhet. Valahogy nem vallott rájuk… ők nem szoktak meghalni. Nagyon fájó és nagyon szomorú” – mondta megtörten Marót Viki.
Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar pedig dübörög tovább: „Mindig játszunk Hungáriát, a zenekar megalakulása óta. A koncertjeink utolsó 45 perce mindig Hungária. Biztos, hogy ez így is marad, és mindig meg fogunk emlékezni Mikiről.
A rock and roll, amit tőlük kaptam, az nagyon pozitív életérzés. A műfaj is nagyon pozitív.
De az, hogy most sírunk, az elfogadható. Viszont a bátyám is azt mondta, hogy angyalkám az nem kunszt, hogy az ember szomorodik vagy kesereg, hanem az a kunszt, hogyan tudsz egy nehéz helyzetből építkezni! Én pedig nagyon szeretnék mosolyogva emlékezni rájuk.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.