Olyan sikert aratott a Hogyan tudnék élni nélküled? című film, amire magyar filmnél rég nem volt példa: több mint egy évig futott telt házakkal a mozikban, rekordot döntve, majd január 1-jén a TV2-n is tarolt, ahol az országos premier szintén történelmi nézettséget hozott. Kirády Marcell és a stáb számára ez a diadal még most is felfoghatatlan.

A fiatal színész, aki jövőre végez a Színművészetin, egyetlen filmben élhette át mindazt, amiről sokan az egész karrierjük során álmodnak.
"Amikor elkezdtünk forgatni, azt gondoltam, hogy inkább a fiatalabb generációnak szól majd, és már annak is örültem, hogy részese lehetek. Azt viszont még a legvadabb álmainkban sem gondoltuk volna, hogy ekkora sikere lesz, és hogy minden generáció ennyire befogadó lesz. Mi még most sem tudjuk ezt igazán feldolgozni!" – kezdte a hot! magazinnak a fiatal színész.
A december 30-ai évzáró Aréna-koncert volt az első igazán erős pillanat, amikor láttam, hogy mit jelent ez az embereknek: rengeteg könnyes szemet, mosolygó arcot láttam, egész családok jöttek el. Ott értettem meg, hogy ez az egész történet mennyire sokat ad a közönségnek. Ez a film szerintem hiánypótló volt, mert az emberi kapcsolatokról, érzelmekről szól és arról a világról, amibe sokan ma is visszavágynak.

A történet fiútriója, a Kuplung (Ember Márk, Kirády Marcell és Marics Peti) rövid idő alatt óriási rajongótáborra tett szert – nem véletlenül. A rajongók kérésének engedve november 6-án önálló koncertet adnak a Papp László Budapest Sportarénában. Marcell, Márk és Peti között ugyanis nemcsak a filmvásznon működött tökéletesen a kémia: a való életben is valódi barátság és összhang köti össze őket, amit a közönség azonnal megérzett.
"Az egész forgatás olyan volt, mint egy tábor. Mintha egy baráti társaságban lettünk volna, ahol néha kamera előtt beszélgetünk. Ebben az is sokat segített, hogy Kormos Anett részben ránk formálta a karaktereket, így sokszor olyan volt, mintha a való életben beszélgetnénk, nem pedig egy filmet forgatnánk" – mesélte Marcell.
"Soha nem éreztük azt, hogy ez egy kötelező feladat, egyszerűen csak jól éreztük magunkat együtt. Minden este összegyűltünk, együtt vacsoráztunk, beszélgettünk, társasoztunk, tényleg olyan volt, mint egy nyári tábor, ami nagyon összehozott minket. Bár a karakterek is különbözőek, és mi is teljesen más személyiségek vagyunk, igazi barátok lettünk."

Marcell életét gyakorlatilag egyik napról a másikra változtatta meg a film sikere: új lehetőségek, hatalmas figyelem és soha nem tapasztalt rajongás érkezett vele.
A buszon, az utcán vagy a városban nagyon gyakran felismernek: sokan megnéznek, odajönnek, és ilyenkor már nem tudok teljesen úgy viselkedni, mint egy civil ember, de közben kifejezetten élvezem, amikor látom az emberek arcán, ahogy felcsillan a szemük. Rengeteg kedves visszajelzést kapok, fotót ritkán mernek kérni, negatív élményem viszont eddig egyáltalán nem volt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.