Megtudtuk: ekkor játszódik a Hogyan tudnék élni nélküled? második része – Elcsíptük Ember Márkot a forgatáson!

Megtudtuk: ekkor játszódik a Hogyan tudnék élni nélküled? második része – Elcsíptük Ember Márkot a forgatáson!

EMBER MÁRK
PUBLIKÁLÁS: 2025. augusztus 22. 20:20 / FRISSÍTÉS: 2025. augusztus 22. 20:52
Javában zajlik a rendszerváltás utáni legnézettebb magyar film folytatásának forgatása. A Hogyan tudnék élni nélküled? 2. sztárjai már a Balaton-parton vannak, hogy rögzítsék a a reményteli közönségfilm képsorait, az egyik forgatási napra pedig még lapunk is meghívást kapott.

A honi mozitörténelem egyik legnagyobb sikertörténete egyértelműen a tavaly decemberben bemutatott, Demjén Ferenc-slágereken alapuló, Hogyan tudnék élni nélküled?-hez köthető. A zenés, romantikus filmvígjátékot olyannyira megszerette a magyar közönség, hogy 950 ezernél is több jegyet váltottak rá a magyar mozikban, a népszerűsége pedig a premier után 8 hónappal is töretlen, hiszen a mozik műsorfüzetében még mindig megtalálható. A rajongók ráadásul már hónapok óta követelik a folytatást, aminek a forgatása a napokban kezdetét is vette. Visszatér az összes főszereplő, a jó hangulat és a lelkesedés pedig töretlen. Erről a Bors munkatársai személyesen is meggyőződhettek, miután lapunk meghívás kapott a mozi balatonföldvári forgatására, ahol betekintést nyerhettünk a kulisszák mögé, és még az egyik főszereplővel, Ember Márkkal is beszélgethettünk. 

Hogyan tudnék élni nélküled?
A Hogyan tudnék élni nélküled? teljes filmtörténelem egyik legnagyobb magyar sikerének számít, a Demjén-mozit még Amerikában is bemutatták (Fotó: The Orbital Strangers Project)

Ember Márk elárulta, mi a Hogyan tudnék élni nélküled? sikerének kulcsa 

A Bors meghívást kapott a Hogyan tudnék élni nélküled? 2. részének balatoni forgatására, ahol Ember Márktól rögtön meg is kérdeztük, szerinte miben rejlett az első fejezet óriási sikere:

Én mindig abban hiszek, ahogy dolgozol valamin, az meglátszik majd az eredményen is. És ezen a filmen nagyon látszott, hogy mindenki szerelemből, elhivatottságból csinálta, és az emberek, mikor ezt nézték, talán egy kicsit ott akartak velünk lenni ezen a kilencvenes évekbeli balatoni nyáron. Az pedig már csak a hab a tortán, hogy megszólaltak a fantasztikus Demjén-slágerek, és volt egy igazán szerethető sztorink. 

− árulta el a Borsnak a folytatásban is főszerepet vállaló színész, aki azt is hozzátette, kollégáival együtt arra törekednek, hogy a Hogyan tudnék élni nélküled? 2. legalább olyan jó, vagy talán még jobb legyen, mint elődje.

Az Ember Márk-filmek és sorozatok listája hamarosan a Hogyan tudnék élni nélküled? 2-vel fog bővülni (Fotó: Gáll Regina / bors)

A beszélgetés ezt követően a mostani munkálatokra terelődött, ahol Ember arról beszélt, hogy az első rész készítése során egy nagy családdá váló szereplőbrigád tagjai már alig várták, hogy ismét együtt dolgozhassanak. A szívtipró sztárszínész elmondása szerint nem is kellett nekik sok idő, hogy megint megtalálják a közös hangot, és ugyanolyan jó a hangulat, mint az első felvonás készítése során:

Folytatódik ez a táborhangulat, amit tavaly elkezdtünk, most vagyunk túl az első héten, ami az összeszokásról szólt, de igazából mintha semmi se változott volna.

− folytatta a Hogyan tudnék… Tatai Gergője, aki még azt is elárulta, hogy a forgatáson nem az idén nyáron egyáltalán nem unatkozó Marics Peti az első számú hangulatfelelős, hanem Kirády Marcell számít a legnagyobb mókamesternek.

Bár azt hittük, Marics Peti a forgatás tréfamestere, de mint kiderült, ez a cím Kirády Marcellt illeti (Fotó: Gáll Regina / bors)

Trilógia lesz a balatoni szerelemsztoriból?

Miután csak alig pár hónap kellett ahhoz, hogy az első rész bemutatóját követően máris nekiálljanak a folytatás elkészítéséhez, mindenképp indokoltnak éreztük megkérdezni Embert, hogy mit gondol, a 3. rész is ilyen gyorsasággal érkezhet-e majd a második epizódot követően. A színész jót mosolygott a felvetésen, de egy igazán érdekes ötlettel állt elő, miszerint a trilógia záróakkordjára érdemes lenne akár több évtizedet is várni:

Ez a rész az első mozi két idősíkja között játszódik, hat évvel a régi sztoriszál után, 2000-ben. Ha lenne harmadik, akkor meg kéne várni, hogy megöregszünk 20-30 évet, és eljátsszuk azt, ahol befejeződött az első rész. 

− tette hozzá Ember Márk, aki ugyan megjegyezte, hogy erről azért még nagyon korai beszélni.

Ember Márk is visszatér a Hogyan tudnék élni nélküled? folytatásában
Vajon Törőcsik Franciska és Ember Márk tényleg 30 év múlva fogják elkészíteni a Hogyan tudnék élni nélküled? 3. részét? (Fotó: YouTube)

Ember Márk jobbulást kíván Demjén Ferencnek 

Az interjú végén Ember Márk ismét üzent a múlt héten súlyos balesetet szenvedő Demjén Ferencnek is, akinek gyors felépülést kívánt, és az egész stábbal együtt nagyon várják, hogy minél előbb találkozhassanak vele akár egy koncerten, vagy a film forgatásán, hiszen az tavaly is fantasztikus élmény volt számukra. 

hogyan tudnek-14-BS
Demjén Ferenc balesete Ember Márkot és az egész stábot is megrázta (Fotó: Mediaworks Archív)

Bár a Hogyan tudnék élni nélküled? 2. részének forgatása még csak most kezdődött, a film minden bizonnyal már jövőre, azaz 2026-ban bemutatásra kerülhet a mozikban. Az eredeti szereplők, úgymint Törőcsik Franciska, Ember Márk, Marics Peti, Márkus Luca, Kirády Marcell, Brasch Bence vagy Kovács Harmat mellett pedig a filmvászonra közel 10 év után visszatérő Liptai Claudia is erősíteni fogja a produkció színészgárdáját. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.