
Pontosan három hónappal ezelőtt, 2025. szeptember 7-én indult útjára a Sztárban Sztár idei évada, amelyben a korábbi évek legjobb, legtehetségesebb átalakulóművészei tértek vissza egy újabb megmérettetésre.

A Sztárban Sztár 2025-ös éve nagy meglepetésekkel, nagy átváltozásokkal, drámai, könnyfakasztó pillanatokkal volt tele, de persze a térdcsapkodósan vicces produkciók, értékelések és beszólások sem maradtak el. De hát épp erről szól a Sztárban Sztár All Stars: a változatosságról. 14 héttel ezelőtt 24 versenyző kezdte a játékot, a végére azonban már csak hárman maradtak: Vavra Bence, Freddie és Dér Heni más a műsor előtt győztesnek mondhatta magát, hogy eljutottak a fináléba, ez utóbbi ráadásul duplán, hiszen már az elődöntőben bizonyos volt: ő lesz az év legjobb női versenyzője.
Kétségtelen, hogy ahogy teltek a hetek, a bennmaradt versenyzők vállára egyre nagyobb súly nehezedett: nekik is több produkciót kellett betanulniuk, egyre kevesebb pihenőidővel, ráadásul a tét is folyamatosan nagyobb volt, ahogy újabb és újabb ember esett ki mellőlük. Vavra Bence még az elődöntő előtt mondta el a Borsnak, mennyire elfáradt: "Egyre több a feladat, és mintha egyre kevesebb időnk lenne… pihenésre tehát nincs nagyon idő. De nem panaszkodom, egyszerűen ezek tények!" Freddie pedig az elődöntő hetében, az egyik kisfilmjében fejtette ki, mennyire vágyik már arra, hogy önmagaként álljon színpadra, ne más bőrébe bújva.
A finálé ismét hozott egy szabályváltozást: ezúttal a zsűri (Liptai Claudia, Lékai-Kiss Ramóna, Stohl András és Hajós András) már nem pontozhatott, így a versenyzők (akik két produkciót adtak elő: egyet szólóban és egyet egy-egy meghívott duettpartnerrel) kizárólag a közönség kegyeire voltak bízva, akik egész héten szavazhattak arra, szerintük ki a műsor legjobbja.
A Sztárban Sztár 11. évadának győztese végül Dér Heni lett. Gratulálunk!
Összegyűjtöttük a finálé legjobb pillanatait: az alábbi képre kattintva lehet végignézni galériánkat:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.