Ma este egy nagyszabású fináléval ér véget a Sztárban Sztár All Stars 2025-ös évada, ahol kiderül ki csatlakozhat Peter Srámekhez, a tavalyi győzteshez, a legek legjeként, hiszen az All Stars szezonokban az eddigi évadok legjobbjai mérték össze tudásukat. Így már a döntőbe jutás sem kis elismerés, amivel persze Freddie, Dér Heni és Vavra Bence is egyetértenek. És, hogy közülük ki kerül ki győztesként? Az már csak a nézőkön múlik, akik még a show előtt kinyilvánították véleményüket. Úgy tűnik, igencsak szoros lesz a küzdelem.

Heteken át tartó kemény munka vezetett a Sztárban Sztár 11. évadának mindent eldöntő pillanatáig, amikor Vavra Bence, Dér Heni és Freddie megküzdenek egymással, hiszen mindhárman a dobogó legfelső fokára szeretnének állni. Mindhárom énekes lenyűgöző produkciókkal rukkolt elő hétről hétre, és míg a legtöbb heti győzelmet Vavra Bence vihette haza, addig Dér Heni a maximális pontszámokat gyűjtögette. Freddie pedig teljes mértékig levetkőzte gátlásait, és a szemünk előtt újult meg, miután a színpadon szakadtak ki belőle a régóta cipelt terhek. Ezek után tehát minden kétség nélkül kijelenthetjük, hogy mindhárman megérdemelnék a győzelmet. De persze végül csak egy nyertes lehet, akinek kilétéről kizárólag a nézői szavazatok döntenek majd, ugyanis a Sztárban Sztár zsűrije, azaz Lékai-Kiss Ramóna, Liptai Claudia, Hajós András és Stohl András a fináléban már nem adhat pontokat. A Bors arra kérte az olvasóit, hogy szavazzanak oldalunkon, kit látnának a dobogó legtetején. Az előzetes szavazásunk alapján pedig úgy tűnik, a nézők is bizonytalanok, így biztosan szoros lesz a verseny.

Úgy tűnik, a nézők is egyet tudnak érteni a zsűrivel, akik hétről hétre rengeteget törték a fejüket azon, hogy kiknek adják a 10-es pontszámokat, amikből egyre kevesebbel gazdálkodhattak. A szavazás alapján ugyanis Dér Heni és Vavra Bence csaknem döntetlenre állnak, az énekesnő épphogy néhány százalékkal van lemaradva ellenfelétől, de ez akár pillanatok alatt megfordulhat. Így bár a jelenlegi állás szerint a rajongók Vavra Bencét kiáltanák ki abszolút győztesnek, Dér Heni is jó eséllyel indul. És bár Freddie most jócskán lemaradt vetélytársaitól, de ha hatalmasat villant a döntős produkcióival, még könnyen lehet, hogy a valódi szavazatok legnagyobb részét ő zsebeli be.

És ha az egyéni produkciók, és különleges duettek, amikben Dér Heni Bereczki Zoltánnal, Vavra Bence Tarján Zsófival, Freddie pedig Törőcsik Franciskával énekel, nem tartogatnának elég izgalmat, a TV2 még ezt is megfejelte. A csatorna a Sztárban Sztár All Stars utolsó adásában fogja megtenni „Az év televíziós bejelentését” is, amit a nézők már alig bírnak kivárni, különösen miután Jáksó László visszatérése is ekkora visszhangot váltott ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.